21 °C Budapest

Figyelmeztet Szlávik: akkor sem szabad együtt ünnepelnünk húsvétkor, ha a fél család már be van oltva

MTI
2021. március 29. 11:35

Húsvétkor is szigorúan be kell tartani a koronavírus-járvány elleni védekezésért hozott szabályokat - közölte a Dél-pesti Centrumkórház infektológus főorvosa hétfőn a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában.

Szlávik János kiemelte, hogy a védőoltás nem jelent teljes védettséget, csak a betegeség súlyos lefolyását előzi meg, ezért akkor se szabad közösen ünnepelni húsvétkor, ha egyes rokonok be vannak oltva.

Néhány hét múlva, az átoltottság növekedésével már várhatóan fel lehet lélegezni, addig "mindenki tartson még ki egy kicsit" - mondta. Beszélt arról is: a járvány kezdetén úgy gondolták, hogy a kismamákra nem veszélyes a vírus, de mára már tudják, hogy az anyákra a várandósság alatt is veszélyes, hiszen sokan kerültek közülük kórházba, lélegeztetőgépre. A védőoltás ezért már Magyarországon is elérhető a kismamáknak, őket a Pfizer- és a Moderna-vakcinával oltják a várandósság második és harmadik harmadában - mondta Szlávik János.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

Egykor kubai textilmunkásoktól volt hangos, most közösségi finanszírozásból újul meg a patinás budapesti gyárépület (x)

A hiánypótló naturális, és letisztult berendezési trendeket kedvelő fotós közösség számára a Nordix már nem ismeretlen.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. március 29. péntek
Auguszta
13. hét
Március 29.
Nagypéntek
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum  |  2024. március 29. 10:30
Pénzcentrum Retail Day 2024
Magyarország legfontosabb kiskereskedelmi rendezvénye - Inspiráló előadók, izgalmas előadások, gyakorlati tudás.
Most nem