MNB: az infláció megugrása átmeneti, ekkor jöhet a kilábalás

MTI
2021. március 25. 17:57 3 perc

Átmenetinek nevezte az infláció idei megugrását a Magyar Nemzeti Bank (MNB) igazgatója csütörtökön Budapesten, a jegybank márciusi Inflációs jelentését bemutató online sajtótájékoztatón.

A legfrissebb jegybanki előrejelzés szerint az infláció az idén a 3,8-3,9 százalékos tartományban alakulhat, a tavaly decemberben jelzett 3,5-3,6 százalék helyett. Balatoni András kiemelte: a rövid távú, átmeneti inflációs kiugrásokat követően várakozásuk szerint az infláció 2022 elejétől már a 3,0 százalékos jegybanki cél körül alakul, ahogy a külső inflációs környezet árleszorító hatása előtérbe kerül, az üzemanyagok inflációja a historikus átlagnak megfelelő szintre csökken, és az inflációt növelő indirektadó-hatások pedig fokozatosan mérséklődnek.

Az infláció második negyedévi emelkedésének közel felét az üzemanyagárak és az adóváltozások magyarázzák. A jegybank az alapfolyamatok alakulását legjobban kifejező adószűrt maginflációt figyeli, a piaci szolgáltatások árváltozása mellett. A szolgáltatások ára eddig mérsékelten változott, és fontos jelzésnek tekinthető, ha ez az év második felében is így marad. Az úgynevezett másodkörös hatásokat a munkaerőpiaci folyamatokban és a gazdasági szereplők inflációs várakozásának alakulásában szorosan nyomon követi a jegybank - tette hozzá.

Balatoni András hangsúlyozta: az adószűrt maginfláció a másodkörös hatások nélkül visszafogott, és dezinflációs hatást mutat. A gazdaság növekedési kilátásairól azt mondta: a magyar gazdaság helyreállási potenciálja erős, jó esély van arra, hogy az év végére az ország újra elérje a 2019. év végi GDP-szintet. Idén 4-6 százalék közötti, jövőre 5-6 százalék közötti növekedést prognosztizálnak. Fontosnak nevezte a növekedés szerkezetét, úgy látják, hogy a beruházásintenzív növekedési pálya az, ami hosszú távon megteremti a fenntartható felzárkózás alapjait. A magyar beruházási ráta a harmadik legmagasabb az unión belül.

A kínálati oldalról a beruházások mellett a munkaerőpiac is támogatja a növekedést, a magyar munkanélküliségi ráta 2020-ban nemzetközi összevetésben az egyik legalacsonyabb maradt - emelte ki.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 25 000 000 forintot 15 éves futamidőre már 6,21 százalékos THM-el, havi 210 829 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az OTP Banknál 6,58%, a Magnet Banknál 6,66%, az Erste Banknál és az UniCredit Banknál 6,78%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

Az egyensúlyi mutatókról azt mondta: a folyó fizetési mérleg egyenlege a vártnál kedvezőbben alakult, tavaly többletes volt, a többlet idén emelkedik, az ország külső egyensúlyi pozíciója kedvező. Ez a jelentős külfölditőke-beáramlás révén az új termelőkapacitások emelkedését eredményezi. A 2020-as költségvetési hiány megfelel a nemzetközi átlagnak, a bruttó államadósság ráta átmenetileg emelkedett a GDP 80 százaléka fölé, idén ismét csökkenő pályára áll - mondta.

Friss inflációs jelentésében az idei inflációs prognózis 0,3 százalékpontos emelése mellett a maginfláció és az indirekt adóhatásoktól szűrt maginfláció várható mértékét is 0,1 százalékponttal megemelte a decemberi kiadványhoz képest az MNB, amivel az éves maginfláció idén eléri a jegybanki toleranciasáv felső határát. A munkanélküliségre vonatkozó előrejelzést viszont 0,4 százalékponttal 4,2-5,0 százalékosra javította a jelentés. A friss előrejelzésben 0,5 százalékponttal magasabb, 6,5-7,0 százalékos GDP-arányos államháztartási hiányt vár a jegybank ebben az évben és 4,5-5,0 százalékosat 2022-ben.

NEKED AJÁNLJUK
NAPTÁR
Tovább
2026. november 4. szerda
Károly
45. hét
KONFERENCIA
Tovább
AI & Digital Transformation 2026
AI-forradalom és agentic AI trend. November 26.
Deep Tech 2026
Technológia. Tudomány. Üzlet. November 18.
Vállalkozói Klub 2026
Új korszak, új lehetőségek. Ingyenes regisztráció!
HR (R)EVOLUTION 2026
Az ősz kiemelt HR rendezvénye november 17-én.
EZT OLVASTAD MÁR?