A ketrecharcos a csodával határos módon épült fel a szörnyű balesetből, ma este élete lehetősége előtt áll.
A járványügyi helyzetre való tekintettel, az utasok és az autóbusz-vezetők védelmében a Volánbusz rendkívüli intézkedést vezet be: a közszolgáltatás folyamatos fenntartása érdekében március 29-től valamennyi járatán felfüggeszti az első ajtós felszállást, a járművezetőket pedig kordonnal határolja el az utastértől.
A Covid-19 harmadik hulláma minden eddiginél komolyabb erőpróba elé állítja Magyarországot, a Volánbusz ezért rendkívüli forgalmi és kereskedelmi intézkedéseket vezet be járatain: a fizikai kontaktus minimalizálása érdekében az országos, az elővárosi és a regionális forgalomban, illetve - azokon a településeken, ahol a társaság látja el a helyi közlekedési szolgáltatást - a helyi járatokon március 29-től egységesen felfüggeszti az első ajtós felszállást; a járművezetőket kordonnal határolja el az utastértől.
- közölték. A Volánbusz felelős szolgáltatóként és munkáltatóként minden tőle telhetőt megtesz utasai és munkavállalói egészségének védelme, a közszolgáltatás zavartalan fenntartása érdekében. A társaság - a Nemzeti Népegészségügyi Központ ajánlásaival és a járványügyi rendelkezésekkel összhangban - a védekezés kezdete óta több mint 216 ezer liter felületfertőtlenítő szert használt fel a tisztítási feladatok elvégzéséhez. Kézfertőtlenítőből, fertőtlenítő hatású folyékony szappanból összesen csaknem 68 ezer litert biztosított, a
szájmaszkok különböző típusaiból (orvosi, textil, FFP2 és FFP3) pedig már 690 ezernél is többet osztott ki munkatársainak. Az állomásokon országszerte 700 érintésmentes kézfertőtlenítő-adagoló szolgálja az utasok és a munkavállalók biztonságát, valamint már 125 ózongenerátor gondoskodik a teljes autóbusz-állomány, az utasforgalmi helyiségek és a telephelyek fertőtlenítéséről.
A szájat és az orrot eltakaró maszk használata 2020. november 11-től nemcsak a zárt utasforgalmi helyiségekben, hanem az állomások és a megállóhelyek teljes területén kötelező.
Kiderült a hazai műtétek sötét titka: olcsó kínai implantátumok kerülhetnek a magyar betegek testébe
A modern életmód, a sportolási szokások megváltozása és még az elektromos rollerek terjedése is hozzájárul ahhoz, hogy krónikus fájdalmakkal szembesül a magyar lakosság.
-
Jubileum és új ritmus: érkezik a 35. Budapest Borfesztivál (x)
Új ritmusban és amerikai különlegességekkel várja a vendégeket a Budavári Palotában a Budapest Borfesztivál szeptember 9–12. között.
-
Az új iCAUR V27: klasszikus karakter, modern elektromos hajtás és szabadság, hogy bárhová elindulhassunk (x)
Az iCAUR V27 új megközelítést kínál az elektrifikált SUV-k világában.







