Egy budai üzlet kirablása mindössze néhány perc alatt zajlott le: a maszkos férfi fenyegetéssel kényszerítette az alkalmazottat, majd pénzzel távozott a kasszából.
280 ezer vakcina érkezik Oroszországból - jelentette be Szijjártó Péter.
Sajnos itt van velünk a világjárvány harmadik hulláma, ezért Közép-Európában több ország arra kényszerült, hogy szigorító intézkedéseket vezessen be vagy tovább szigorítsa az eddigi korlátozó intézkedéseket, kezdte hétfői Facebook-bejelentkezését Szijjártó Péter. A külgazdasági és külügyminiszter úgy folytatta,
annak érdekében, hogy ezek a lehető legkevesebb gondot okozzák az embereknek és a lehető legkevesebb kárt a gazdaságnak, ezért ma Ljubljanában összejövünk, közép-európai külügyminiszterek, a szlovén, a szlovák, a cseh és az osztrák kollégával, annak érdekében, hogy koordináljuk a lépéseinket.
Hozzátette, persze mindannyian tudják, hogy fontos a koordináció, de az igazi megoldást kizárólag a vakcina jelenti.
Ezért is jó hír, hogy hajnalban megindult két telerakott kamion Moszkva mellől. 280 ezer oltóanyagot hoznak ezek a kamionok Magyarországra, 48 óra kell nekik körülbelül a megérkezésig
- jelentette be. Egy kínai szállítmányt leszámítva soha ekkora mennyiségű oltóanyag nem érkezett Magyarországra.
Fotó: MTI/Balogh Zoltán
#biztosítás
#oroszország
#vakcina
#koronavírus
#szállítmány
#szputnyik v
#kínai gazdaság
#külügyminiszter
NEKED AJÁNLJUK
Alig ismert nyugdíjkatasztrófa érik a fejlett világban: küszöbön az összeomlás, nehéz lesz elkerülni
Hol él a legtöbb 100 év feletti ember? Vajon miért Japán vezeti a rangsort? És hogyan alakul a várható élettartam Európában? Mutatjuk!
FRISS HÍREK
Több friss hír
NAPTÁR
Tovább
2026. január 16. péntek
Gusztáv
3. hét
EZT OLVASTAD MÁR?

Pénzcentrum | 2026. január 15. 19:01

Pénzcentrum | 2026. január 15. 18:02

Agrárszektor | 2026. január 15. 19:29





