13 °C Budapest

Duplájára nőtt az oltási hajlandóság: főként az 50 év felettiek gondolták meg magukat

2021. március 1. 19:31

Az év elején mért folyamatos, többlépcsős emelkedéshez képest is tovább nőtt az oltási hajlandóság Magyarországon - derül ki a Nézőpont Intézet Magyar Nemzet számára készített közvélemény-kutatásából. Immáron a magyarok 62 százaléka tervezi, hogy beoltatja magát a koronavírus elleni védőoltással.

Nagyságrendileg már két és fél millióan regisztráltak oltásra Magyarországon, ami félmilliós emelkedés a kormány által február elején publikált adathoz képest. Azonban még ennél is többen tervezik beadatni a vakcinát, immáron a felnőtt lakosság 62 százaléka, ami ötmillió embert jelent. A Nézőpont Intézet tavaly szeptember óta méri a közvélemény alakulását az oltási kedvvel kapcsolatban.

Tavaly év végéig folyamatosan a felnőtt népesség egyharmada volt nyitott az oltás irányába, az első mért alkalommal 34 százalék. Idén év elején volt az első emelkedési hullám, ahol először 45-re, majd január végére 55 százalékra nőtt a magukat beoltatni kívánók aránya. Február végére ez az arány emelkedett még tovább, immáron 62 százalékra.

Forrás: Nézőpont Intézet

28 százalékpontot nőtt, tehát közel duplájára emelkedett tavaly szeptember óta az oltási hajlandóság. Továbbra is a 60 évnél idősebbek és a budapestiek körében a legmagasabb a magukat beoltatni kívánók aránya. Összességében azt lehet mondani, hogy nincs olyan társadalmi csoport, ahol ne nőtt volna ez az érték, olyan csoportok vannak, ahol nagyon nagyot és olyanok, ahol csak nagyot nőtt a hajlandóság.

Legnagyobb mértékben a Nyugat-Dunántúlon nőtt, 45 százalékponttal, de nagyon nagy mértékben - 30 százalékpont fölött - emelkedett a dél-alföldiek és az 50 évnél idősebbek körében is. Legkevésbé nagyot a 18-29 évesek és az észak-magyarországiak körében nőtt az oltási kedv, de körükben is érezhető emelkedés volt tapasztalható.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

Egykor kubai textilmunkásoktól volt hangos, most közösségi finanszírozásból újul meg a patinás budapesti gyárépület (x)

A hiánypótló naturális, és letisztult berendezési trendeket kedvelő fotós közösség számára a Nordix már nem ismeretlen.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. március 28. csütörtök
Gedeon, Johanna
13. hét
Március 28.
Nagycsütörtök
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Itt a Pénzcentrum App!
Clickbait-mentes címek és egyéb extrák a Pénzcentrum mobilapplikációban!
Most nem
Letöltöm