Fillérekért, 375 forintért adja most az Auchan az autós vadriasztót. Az viszont kérdéses, hogy valóban elriasztják-e ezek az eszközök az út szélén kószáló vadakat.
Levélben kéri Orbán Viktor miniszterelnököt a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének (PDSZ) Országos Választmánya, hogy rendelje el a digitális munkavégzést valamennyi köznevelési intézményben és a szakképzés területén a koronavírus-járvány miatt.
A szakszervezet levélében ezt azzal indokolta, hogy az intézmények nagy része már érintett valamilyen formában a járványügyi intézkedésben: egyre több intézményben kell részlegesen vagy teljesen zárást elrendelni, és egyre több pedagógus betegszik meg, kerül kórházba. A vírus új variánsairól érkező információk szerint pedig nemcsak a dolgozók egészsége van fokozott veszélyben, hanem a tanulók és hozzátartozóik biztonsága is - értékelték.
Ismertették, hogy a pedagógustársadalom átlagéletkora 54 év, és sok közöttük a krónikus beteg, az oktatási intézmények munkavállalói ennek ellenére nincsenek kiemelt helyen az oltási programban, ezért oltásuk nem is történt meg. Még a bentlakásos intézményekben, gyermekotthonokban dolgozó pedagógusokat sem oltották be - tették hozzá.
Szerintük a digitális munkavégzés elrendelése nem csak a járvány visszahúzódásához járulhat hozzá. Ha a zárás után az ágazatban dolgozókat is beoltják, szigorú járványügyi intézkedések mellett nemcsak az általános, hanem a középiskolák is kinyithatnak.
A PDSZ Országos Választmánya ezért arra kéri a miniszterelnököt, hogy "ebben a történelmi helyzetben tegye félre politikai megfontolásait", mivel komoly veszélyhelyzet alakult ki az általános iskolákban, óvodákban, pedagógiai szakszolgálatokban, kollégiumokban, és egyes szakképző intézményekben, ahogy az azokat támogató intézményekben is.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 25 000 000 forintot 15 éves futamidőre már 6,21 százalékos THM-el, havi 210 829 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az OTP Banknál 6,58%, a Magnet Banknál 6,66%, az Erste Banknál és az UniCredit Banknál 6,78%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
Felhívták a miniszterelnök figyelmét arra is, hogy a "random iskolabezárások" nehezebb helyzetbe hozzák a szülőket, mintha szervezetten állna át az oktatás a digitális munkarendre, mert így a család felkészülhetne és megszervezhetné a gyermekek felügyeletét. Továbbá arra kérik a kormányt, hogy nyújtson támogatást a gyermekükkel otthon maradó szülőknek és a munkáltatóknak a munkahelyek és jövedelmek védelméért. Erre az Európai Unió biztosított forrást - írták.
- olvasható a levélben.
Döbbenetes hazai eredmények születtek: három generáció életét teheti tönkre ez a láthatatlan örökség
Egy hazai kutatás szerint a negatív gyermekkori élmények a felnőttkori mentális egészséggel is összefügghetnek, a családi mintázatok pedig több generációban megjelenhetnek.
-
Nem kell többé számolgatni az INTERSPAR-okban és több mint 200 SPAR áruházban: maximális spórolás a JOKER kuponnal (x)
Nem kell többé azon gondolkodnod, melyik termékre érdemes felhasználnod a JOKER kupont!
-
Végre kristálygömb nélkül is tudhatod, mennyit fog érni az autód 4 év múlva (x)
Alacsony havidíjak és 4 év után is garantált visszavásárlási ár egy különleges programban.






