Országszerte elérhető már a háziorvosoknál a 2026/2027-es influenzaszezonra készült védőoltás.
Elindult a magyar állam repülőgépe Pekingbe az első vakcinaszállítmányért - jelentette be Menczer Tamás, a Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) tájékoztatásért és az ország nemzetközi megjelenítéséért felelős államtitkára hétfő hajnalban a Szijjártó Péter tárcavezető Facebook-oldalán közzétett videóban.
Közlése szerint a pekingi érkezést követően 550 ezer adagnyi vakcinát pakolnak a gépre, amely várhatóan kedden délben érkezik vissza Magyarországra. Ez a vakcinamennyiség 275 ezer ember beoltásához elegendő.
Menczer Tamás hangoztatta: ez az a vakcina, amelyet a világban már több mint 30 millió ember megkapott. Körülbelül 500 ezren kapták meg Szerbiában, köztük sok vajdasági magyar - emelte ki.
Emlékeztetett arra is, hogy a vakcina dokumentációját és gyártóhelyét a magyar szakemberek megvizsgálták. Az érkezést követően a Nemzeti Népegészségügyi Központ munkatársai az ilyenkor még szokásos vizsgálatokat elvégzik, és ha mindent rendben találnak, megkezdődhet az oltás.
"A kínai vakcinával jelentősen gyorsíthatunk az oltási ütemterven. Minden élet és minden munkahely számít" - hangsúlyozta Menczer Tamás.
NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!
Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)
(Fotó: Facebook)
Nagy meglepetést okoztak a magyar fiatalok: ebben még a svédek és a hollandok is lemaradnak mögöttük
A magyar fiatalok 92,7 százaléka jónak vagy nagyon jónak tartja az egészségi állapotát.
Nem csak a feledékenység jelezheti az Alzheimer-kórt: 8 figyelmeztető tünet, amit sokan félreértenek
Sokan úgy gondolják, hogy az Alzheimer-kór első jele a memória romlása, pedig a betegség ennél jóval alattomosabban is kezdődhet.
AI & Digital Transformation 2026
Deep Tech 2026
Vállalkozói Klub 2026
HR (R)EVOLUTION 2026







