24 °C Budapest

Rengeteg magyar adta erre a fejét a járvány miatt: korábban sosem tettek volna ilyet

MTI
2021. január 18. 15:33

Soha nem látott mértékben nőtt a kéktúrázó kedv 2020-ban. Több mint másfélszer annyi kéktúrás igazolófüzetet vettek a túrázók 2020-ban, mint az azt megelőző évben.

Húszezernél is több új túrázó indult el tavaly a legendás Országos Kéktúrán, a Rockenbauer Pál Dél-Dunántúli Kéktúra útjait háromezer-kétszáz, az Alföldi Kéktúra túraösvényeit több mint kétezer frissen nekiinduló természetjáró kezdte el taposni 2020-ban. Mindhárom kéktúrarész esetében ez rekordnak számít, az Országos Kéktúrán 168 százalékos emelkedést jelent 2019-hez képest - írja közleményében a Magyar Természetjáró Szövetség.

Összességében az országban már 150000 felett van azok száma, akik a kék sávval jelzett túraútvonalat a kéktúra igazolófüzetet használva járják. A kéktúrák 2020-as teljesítői is magas számot mutatnak: az 1171,8 km hosszú Országos Kéktúrát 387 túrázó teljesítette, az 541 km-es Rockenbauer Pál Dél-dunántúli Kéktúrát 136-an, míg 869 km hosszú az Alföldi Kéktúrát 89-en járták végig. A 2020-as igazolt teljesítéssel rendelkező túrázók összességében 604 ezer kilométert gyalogoltak Magyarországon.

A koronavírus miatti bezártság-érzet a hazai lakosság kirándulási vágyát és természeti látnivalók iránti érdeklődését sokszorosára növelte, természetjáró célpontok látogatottsága ugrásszerűen emelkedett, több közülük már-már zsúfolt úti céllá vált. Ugyanakkor olyanok is útnak indultak, akik a járvány előtt ritkán tették ezt.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
Temérdek magyar él óriási tévhitben: azt hiszik, olcsón vásárolnak, pedig így sokkal jobban megérné

"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.

Megelégelték a fővárost, a Mátrába költöztek: lesajnált csodakertet próbál megmenteni a fiatal pár

Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?

Három kiló ruháért másik három kilót kapsz - így forgasd fel a ruhatáradat! (x)

Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2025. augusztus 17. vasárnap
Jácint
33. hét
EZT OLVASTAD MÁR?
Agrárszektor  |  2025. augusztus 17. 07:45