Tömeges megbetegedéseket jelentettek egy Bács-Kiskun vármegyei óvodából, ahol összesen 40 gyermek és dolgozó betegedett meg.
A Moderna egyik vezetője szerint a vakcinájuk leaglább egy éven át védelmet nyújt a covid ellen, de mivel alig egy év alatt hozták létre, egyelőre senki sem tudja biztosan, mennyi ideig védenek.
A biotechnológiai vállalat egyik vezetője arról beszélt hétfőn befektetőknek, hogy arra számítanak, a vakcinájuk leaglább egy éven át védelmet nyújtanak a covid ellen - írja a 444.hu.
A vállalat főorvosa, Tal Zaks azt mondta, a Moderna tesztelni fogja azt is, hogy ha beadnak egy harmadik dózist is a vakcinából, az növeli-e a védettség időtartamát.
Nagy meglepetést okoztak a magyar fiatalok: ebben még a svédek és a hollandok is lemaradnak mögöttük
A magyar fiatalok 92,7 százaléka jónak vagy nagyon jónak tartja az egészségi állapotát.
Nem csak a feledékenység jelezheti az Alzheimer-kórt: 8 figyelmeztető tünet, amit sokan félreértenek
Sokan úgy gondolják, hogy az Alzheimer-kór első jele a memória romlása, pedig a betegség ennél jóval alattomosabban is kezdődhet.
AI & Digital Transformation 2026
Deep Tech 2026
Vállalkozói Klub 2026
HR (R)EVOLUTION 2026







