Kivonta a forgalomból a Tavneos elnevezésű gyógyszert a Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ (NNGYK).
Az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) közösségi oldalán vasárnap megjelent videóban a tárcavezető Kásler Miklós értékelte a 2020-as évet. Az emberierőforrás-miniszter szerint megnehezítette az életet a járvány, de a tárcánál számos rendkívül fontos intézkedés született, amelyek könnyítettek rajta.
A miniszter a"rendkívül fontos" intézkedések közül kiemelte, hogy egyszerűsödött az örökbefogadás, és méltatta az iskolafelújítási programot és a módosított Nemzeti alaptantervet is. Eredménynek nevezte, hogy a kulturális közalkalmazottak jogviszonya munkaviszonnyá alakult és a bérük 6 százalékkal emelkedett. Az egészségügyről azt mondta, ezen a területn
Korszakos jelentőségűnek nevezte az orvosbéremelést és az ápolók béremelési programját nagyszabásúnak. Megemlítette a sportot is: , hangsúlyozva: 10 év alatt a támogatások mértéke meghétszereződött: 2010-ben még 17,8 milliárd forint, idén már 127 milliárd forint jutott erre a területre.
Kiderült a hazai műtétek sötét titka: olcsó kínai implantátumok kerülhetnek a magyar betegek testébe
A modern életmód, a sportolási szokások megváltozása és még az elektromos rollerek terjedése is hozzájárul ahhoz, hogy krónikus fájdalmakkal szembesül a magyar lakosság.
-
Jubileum és új ritmus: érkezik a 35. Budapest Borfesztivál (x)
Új ritmusban és amerikai különlegességekkel várja a vendégeket a Budavári Palotában a Budapest Borfesztivál szeptember 9–12. között.
-
Az új iCAUR V27: klasszikus karakter, modern elektromos hajtás és szabadság, hogy bárhová elindulhassunk (x)
Az iCAUR V27 új megközelítést kínál az elektrifikált SUV-k világában.







