12 °C Budapest

Így vetette vissza a plázák forgalmát a pandémia: a nagyok is túlélnek

2020. december 11. 21:00

A járvány ellenére is sokan eljárnak a nagyvárosok plázáiba, ahol azonban a szokásos karácsonyi programokat nem tudják megtartani. Müller Cecília arra kér, ne plázázzunk fölöslegesen a pandémia közepén.

A járványhelyzet előtt a legtöbb pláza már novemberben karácsonyi díszben várta a bevásárló tömegeket, ám az idei év a tőlük is új megoldásokat követel. Pintyőke Marcell, a 24 plázát üzemeltető Indotek Group marketingvezetője szerint a bevásárlóközpontoknak idén meg nagyobb a felelősségük a karácsonyi hangulatban, ezért egyetlen szokásos programot sem szeretnének elhagyni az idei ünnepek alatt. 

A karácsonyi ajándékvásárlást a legtöbben a bevásárlóközpontokban intézik minden évben, ahol az ünnepi fények, zene és programok erősítik a karácsonyi hangulatot. Az események nagyrésze ugyan idén a járvány miatt elmarad, Pintyőke szerint viszont, ha másképp nem, legalább virtuálisan mégis szükség van a karácsnyi programokra a plázákban. Kiemelte:

Az ünnep hatása ugyan látszik a bevásárlóközpontok látogatottságán, de közel sem olyan intenzív, mint az elmúlt években.

Ugyanakkor, a bevásárlóközpontokban továbbra is szervezetten és biztonságosan beszerezhető minden, amire az ünnepek miatt szükség van, emellett szerveztek például virtuális találkozást a Mikulással. A múlt vasárnap egyébként Müller Cecília országos tisztifőorvos azt kérte, hogy a vásárlásokat lehetőség szerint mindenki intézze online, ha pedig valaki mégis üzletbe szeretne menni, akkor ezt céltudatosan tegye, a lehető legrövidebb időt töltve a boltban, maszkot viselve és kézfertőtlenítőt használva.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 20. szombat
Tivadar
16. hét
Április 20.
Cirkuszok világnapja
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
GEN Z Fest 2024
Pénzről, bátran. Techről, tudatosan. Jövőről, őszintén.
Most nem