Egy év alatt a leginkább Máriapócs, Fehérgyarmat, Kazincbarcika és Tapolca településeken csökkent a lakosságszám, nagyjából 2 százalékkal.
Egy idén ősszel végzett online felmérés szerint a gyermekvállalás előtt álló párok kétharmadának családbővítéssel kapcsolatos döntését nem befolyásolta a koronavírus járvány, azok száma pedig kiegyenlítődik, akik a vírushelyzet miatt tolják vagy éppen előre hozták a babavállalást. A közel 1200 résztvevő válaszai alapján kijelenthető, hogy a koronavírus nem hoz változást a születések számában, azaz sem visszaesés, sem baby-boom nem várható 2021-ben.
A tudatos gyermekvállalás hosszú távú, átgondolt tervezés eredménye. Sok tényező befolyásolja, ám idén a pároknak egy nem várt problémával kellett szembenéznie: az egész évet meghatározó koronavírus járvány okozta veszélyhelyzettel, bizonytalansággal.
A New Era Genetics, hazánk meghatározó genetikai szűréseket és tanácsadást végző szolgáltatója szeptember végén indította független, online kutatását annak felmérésére, hogy a koronavírus és a hozzá kapcsolódó korlátozások hogyan befolyásolják hazánkban a gyermekvállalási kedvet. A www.nyugodtbabavaras.hu oldalon 6 héten át volt elérhető az online kérdőív, melyet október végéig 1174-en töltötték ki. A válaszadók nagy többségükben nők, közel 69%-uk 26 és 35 év közötti.
- mondta el Szondy Réka, a kutatás vezetője. A válaszadók közel 90%-a vírus megjelenése előtt már gondolkodott a családalapításon és 1-2 éven belül tervezte azt. A válaszadók 66%-nál ezt a döntés a koronavírus megjelenése sem változtatta meg.
Sokat hallani arról, hogyan hatott a bezártság a párokra, a kapcsolataikra. A kutatás szerint a nagy tavaszi összezártság inkább pozitív hatással volt a párokra, 72%-nál nem változott a kapcsolat minősége, sőt 24%-nál javított a párkapcsolaton. Igaz volt ez az intim együttlétekre is, a válaszadók mindössze 6%-a mondta azt, hogy csökkent az együttlétek száma, viszont 15%-uk gyakrabban bújt össze a párjával, így összességében itt is pozitív változásokat mutatnak az eredmények.
A családbővítéssel kapcsolatban tavasszal meghozott döntéseket a járvány második hulláma sem változtatta meg lényegesen, a válaszadók kétharmada (65%) kitart a néhány hónapja meghozott döntése mellett, sőt a párok egynegyede döntött úgy, a járvány első nagy hulláma után családalapításba kezd. Az indokok között legtöbbet a gyermek iránti vágyat emelték ki (75%), második helyen a szülők kora miatti félelem áll (47%), harmadik helyen szerepelt, hogy életükben szeretnének változást és elérkezettnek érzik az időt a babavállalásra (35%).
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 30 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,2 százalékos THM-el, havi 214 756 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni az K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a Magnet Bank és az ERSTE Bank, ahol 6,71%, a CIB Banknál 6,89%, a Raiffeisen Banknál 7%, míg az UniCredit Banknál pedig 7,29%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
A kutatás arra is rákérdezett, okoz-e plusz félelmet a járvány babavárás esetén, azaz több vizsgálatra mennek, mennének-e a kismamák, hogy magukat és megfogant gyermeküket nagyobb biztonságban tudják. Itt is meglepő eredmény született: annak ellenére, hogy egy új betegséggel állunk szemben, a válaszadók nem tartják szükségesnek több orvosi vizsgálat elvégzését, és csak azokra az ellenőrzésekre, szűrésekre menne el, mint általában, egy járvány-mentes időszakban (82%).
- mondat el Király Ágnes, a New Era Genetics kommunikációs vezetője, majd hozzátette: "Nagyon örülünk a kutatás eredményének, hiszen azt mutatja, hogy a család, a gyermek iránti vágy erős a párokban, és a mostani világjárvány valóban nem írja felül a családok hosszú távú terveit."
Részleteket közölt Hegedűs Zsolt a tiszaújvárosi robbanásról: itt van minden tudnivaló a sérültekről
A tárcavezető megerősítette, hogy a térségben biztosítottak az egészségügyi és mentési kapacitások.
-
Jelentős átrendeződés a lakossági megtakarításoknál: egyre nyitottabbak a magyarok a részvényekre
Az MBH Befektetési Bank vezérigazgató-helyettese szerint nő a kockázatvállalási hajlandóság.
-
Új női-férfi ügyvezető párossal és történelmi beruházással erősít a Rossmann Magyarország (x)
2026. július 1-től Szimeiszter Éva és Váradi István közösen vezetik a Rossmann Magyarországot.
-
A folyamatosan fejlődő Audax megújítja vállalati arculatát (x)
Több mint energia – intelligens menedzsment, hogy ügyfeleik arra fókuszálhassanak, ami igazán számít
AI in Energy 2026
AgroFood 2026
Portfolio Investment Day 2026
Hitelezés 2026
Women's Money & Mindset Day 2026








