Aggasztó: 1,5 millió magyar biztosan kimarad a COVID-védőoltás első köréből

2020. október 28. 16:48

A vakcinateszteléseket pár kivétellel csak felnőtteken végzik, ezért jóval később lehet gyerekeknek beadható koronavírus elleni védőoltás - figyelmeztetnek szakértők. Az óvatosságra azonban jó okok vannak: a legfiatalabbak másképp reagálnak a vírusra és eltérő szövődmények is kialakulhatnak náluk.

Egyre több szakértő ért egyet abban, hogy a gyerekeknek beadható koronavírus-oltásra többet kell várni, mint a felnőtteknek beadható vakcinákra, akár jövő őszig is - írja a HuffPost. Ennek egyik oka, hogy a kutatásokba eddig gyerekeket nem vontak be. Két hete az egyik nagy gyógyszergyár ugyan bejelentette, hogy elkezdene tizenéveseket is bevonni a folyamatba, de az Egyesült Államokban ezzel egyelőre egyedül van - hívja fel a figyelmet a cikk.

Persze ez általában így szokott lenni: a védőoltásokat elsőként felnőtteken tesztelik, ráaádásul most még inkább prioritás a különösen veszélyeztetett idős korosztály átoltása. Ugyanakkor miután a koronavírus-járvány nem számít szokványosnak semmilyen értelemben, kutatók gyerekek bevonását sürgetik a folyamatokba.

Másképp reagálnak

Ellenkező esetben a gyerekek hosszabb távon is vírushordozók maradhatnak, ami a járvány elleni intézkedéseket alapjaiban vetheti vissza - figyelmeztet Dr. Priya Soni, a Los Angeles-i Cedars-Sinai Orvosi Központ gyermekgyógyászati osztályánaki fertőző betegségekkel foglalkozó szakorvosa. Hangsúlyozza, ez azt fogja jelenteni, hogy nem lesz azonos időben a szülőknek és a gyerekeknek vakcina.

"A gyerekek nem kicsi felnőttek, teljesen másképp működik az immunrendszerük, föleg öt éves kor alatt, amikor még fejlődésben van"

- teszi hozzá Dr. Yvonne Maldonado, a Stanford Medicine epidemiológus és fertőző betegségek specialistája, az Amerikai Gyermekgyógyászati Akadémia fertőző betegségek bizottságának elnöke. Legfőképp a fiatalabb gyerekeknek vannak speciális biológiai reakcióik, amiket az idősebbeknél és a felnőtteknél nem tapasztalnak - fejti ki.

Egyébként a gyerekek magára a koronavírus-fertőzésre kevésbé fogékonyak, enyhébbek a tüneteik is, ami persze nem jelentené, hogy ők nem veszélyeztetettek. Ugyanakkor azt még egyelőre homály fedi, az eltérő reakciókat mi okozza.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 10 millió forintot, 15 éves futamidőre, már 7,21 százalékos THM-el,  havi 89 803 forintos törlesztővel fel lehet venni a CIB Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az Erste Banknál 8,04% a THM, a Raiffeisen Banknál 8,09%; az UniCredit Banknál 8,12%,  a K&H Banknál 8,31%, akárcsak az OTP Banknál. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

Ok az óvatosságra

“Ha a felnőtteknél megvagyunk a kutatásokkal, bizonyított lesz a biztonságosság és a hatékonyság, akkor sem fogjuk azt mondani, hogy oké, most adjuk be ezt a gyerekeknek is" - érvel a szakorvos, miért kellene a gyerekeknek adható vakcinát is tesztelni.

Még korábban került a figyelem középpontjába, hogy egyes, Covid-fertőzött gyermekeknél a többrendszerű gyulladásos szindróma (MIS-C) tünetei jelentkeztek - ez is az egyik oka, amiért a szakemberek óvatosak a legfiatalabbaknak szánt gyógyszerekkel kapcsolatban. Ameddig pedig nincs vakcina, addig a járvány terjedése ellen hozott intézkedések komolyan vétele a leghatékonyabb mód magunk és szeretteink védelmére.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

Egykor kubai textilmunkásoktól volt hangos, most közösségi finanszírozásból újul meg a patinás budapesti gyárépület (x)

A hiánypótló naturális, és letisztult berendezési trendeket kedvelő fotós közösség számára a Nordix már nem ismeretlen.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. március 29. péntek
Auguszta
13. hét
Március 29.
Nagypéntek
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Itt a Pénzcentrum App!
Clickbait-mentes címek és egyéb extrák a Pénzcentrum mobilapplikációban!
Most nem
Letöltöm