A magyar lakosság több mint fele (57%) legalább negyedévente indul el 100 kilométernél hosszabb belföldi túrára autójával
Nem a vírus erősödött, hanem a magyarok lettek lazábbak a Semmelweis rektora szerint. Merkely Béla arról is beszélt, hogy a második hullám általában erősebb azokban az országokban, ahol az első kicsi volt.
Annyi a buktató, hogy nem lehet 100 százalékos biztonsággal megmondani, mikorra várható a koronavírus elleni vakcina. Az reményre ad okot, hogy vannak ígéretes szerek - mondta a Vasárnap.hu-nak Merkely Béla. A Semmelweis rektora szerint ha az első engedélyeket decemberben megadják, onnantól csak az lesz a kérdés, mennyit tudnak gyártani, milyen gyorsan jut el a védőoltás az érintettekhez. Azt először - a kitettség alapján - a legveszélyeztetettebbeknek (idősek, krónikus betegek) kellene biztosítani, utánuk pedig az egészségügyi dolgozóknak.
A professzor egyértelművé tette, vakcina nélkül csak óriási áldozatok árán tűnne el a vírus, mert a nyájimmunitás nagyon magas halálozással jár. 60 százalékos átfertőzöttség kell, hogy a nyájimmunitás működjön. Az eddigi tapasztalatok alapján a Covid-19 nem mutálódik gyorsan, így a vakcina sikeres lehet, "eltakarítja majd a Földről".
A professzor szerint a második hullám általában erősebb azokban az országokban, ahol az első kicsi volt. Akkor azért volt kevés eset, mert a járványügyi intézkedéseket mindenki komolyan betartotta, a járványt gyakorlatilag még annak magyarországi kifejlődése előtt meg tudtuk állítani. Éppen ezért viszont az első ijedtség után a koronavírus nem váltott ki komoly félelmet a magyarokból. Az olaszokat az első hullám már sokkolta, ők sokkal fegyelmezettebbek is.
- mondta Merkely Béla, aki úgy véli, úgy nem lehet még egyszer bezárni az országot, ahogy az első hullámnál, ezért fontos a megelőzés, amihez a D-vitamint ajánlják. Mint mondta, a megbetegedést mindenki próbálja elkerülni, mert soha nem lehet tudni, hogy a vírus milyen immunológiai reakciókat vált ki az egyénből. Vagyis bármely életkorban lehet a vírus lefolyása súlyos, adott esetben halálos, ugyanakkor az biztos, hogy az idősebbek esetében ez lényegesen nagyobb gyakorisággal fordul elő.
-
Dübörög az energiaátmenet a kkv-szektorban - akár félmilliárd forint hitel is igényelhető
A kkv-szektor gyorsan igyekszik alkalmazkodni az új energiapiaci környezethez, de ez rendkívül tőkeigényes. Pánikra nincs ok: a cégeknek csak válogatnia kell a pályázatok között.
-
A jövőálló cég IT-stratégiája: mit néz a döntéshozó? (x)
Az informatikai döntések ma már üzleti döntések is.
-
#NoFilter: a Rossmann és a Krémmánia közös könyvet adott ki (x)
Október közepén ünnepélyes könyvbemutatóval érkezett a Rossmann polcaira a #NoFilter könyv – hiánypótló, tudományosan megalapozott, mégis közérthető útmutató.


