Borbás Marcsi éveken át titokban küzdött meg a veserákkal, a betegségéről még a szüleinek sem beszélt.
A 0-s vércsoportú embereknél kisebb az esélye, hogy valaki elkapja a koronavírust, illetve, hogy súlyos tünetei legyenek két friss kutatás adatai alapján. Két lehetséges magyarázat is van a jelenségre, de a téma még további kutatásokat igényel. Persze ez nem jelenti azt, hogy a vércsoport felülírja a kockázati tényezőket.
Két friss tanulmány szerint a 0-s vércsoportúaknak kisebb a kockázata, hogy elkapják a koronavírust, ha pedig megfertőződnek, kisebb eséllyel válik súlyossá a betegségük - szemlézi a CNN tudósítását a Telex. Mint írják: még nem ismert, miért van összefüggés a vércsoportok és a fertőzés esélye, illetve lefolyása közt, a téma további kutatásokat igényel. A hírcsatornának nyilatkozó szakértő ugyanakkor hangsúlyozza, hogy ez nem jelenti azt, hogy a vércsoport felüliír más kockázati tényezőket, mint az életkor, vagy a krónikus megbetegedések.
- Az egyik, dán kutatás 7422 igazolt fertőzött között csak 38,4 százalékban talált 0-s vércsoportúakat, holott 2,2 millió nem tesztelt embernek 41,7 százaléka tartozott ebbe a vércsoportba. Míg az A-s vércsoportúak a fertőzöttek 44,4 százalékát, míg a szélesebb populációnak csak a 42,4 százalékát tették ki.
- A másik, egy kanadai 95 súlyos beteg koronavírus-fertőzöttet vizsgált, akik között az A-s és az AB-s vércsoportúak 84 százaléka szorult lélegeztetőgépre, míg a 0-s és a B-s társaiknak csak a 61 százalékuk. Az előbbiek hosszabb ideig, 13,5 napig maradtak intenzív osztályon, az utóbbiak már 9 után távozhattak.
Az egyik lehetséges magyarázata a jelenségnek, hogy a 0-s vércsoportúak vérében kisebb eséllyel alakulhatnak ki vérrögök, amelyek az egyik leggyakoribb együttjárói a súlyos lefolyású koronavírusos betegségnek. Egy másik pedig, hogy a különféle vércsoportúak vérében másféle antigének találhatók, amelyek befolyásolják a fertőzés ellen küzdő antitestek termelődését.
-
300 ezres kárgaranciát is érhet a jól felszerelt vadriasztó, de sok autós egy alapvető dolgot ront el
A vadriasztóhoz járó akár 300 ezer forintos kárgarancia érvényesítésénél a megfelelő felszerelés is kulcsfontosságú lehet.
-
Bosszant, sokba kerül, mégsem intézed el? Mondd el, te mit halogatsz
Friss olvasói felmérésünkben arra vagyunk kíváncsiak, mi tart vissza a váltástól/változtatástól. A kérdőív kitöltése 5 perc. Köszönjük a segítséged!
-
A digitalizáció térnyerése a csomagküldésben: már több mint 700 ezren használják a GLS alkalmazását (x)
Egyre többen intézik már Magyarországon a csomagfeladást és a csomagátvételt teljesen digitálisan. A cég szerint a felhasználók egyre nagyobb arányban választják az önkiszolgáló online megoldásokat.
-
Te kire voksolsz? Már tart a Lidl Érték.Lánc közönségszavazása! (x)
Gyermekek támogatása, esélyteremtés, közösségépítés, egészségmegőrzés vagy éppen környezetvédelem: harminc különleges civil kezdeményezés jutott be a Lidl Magyarország Érték.Lánc Programjának döntőjébe.







