A károsultak szerint már 170 millió forintnál is nagyobb lehet az utasok összesített kára.
Növekedett a koronavírus terjedésének kockázata - mondta a Semmelweis Egyetem rektora csütörtökön Budapesten, egy szakmai konferencián.
Merkely Béla a XI. népegészségügyi konferencián tartott nyitóelőadásában azt hangsúlyozta: a hatékony járványügyi védekezésnek köszönhetően egyetlen más országban sem volt olyan hosszú a nyugalmas időszak, mint Magyarországon. Az elmúlt két hétben viszont Magyarországon is, minden megyében jelentősen nőttek a járványügyi számok.
Kiemelte, hogy az első hullám jelentősen különbözött a másodiktól: korábban nagyon magas volt a fertőzöttek között az idősek aránya, most viszont az esetek többsége a fiatal korosztályból kerül ki. Merkely Béla azt mondta, közösségi összefogással győzhető le a járvány. A legfontosabb a megelőzés: a maszkviselés, a kézhigiénia és a megfelelő távolságtartás.
Részleteket közölt Hegedűs Zsolt a tiszaújvárosi robbanásról: itt van minden tudnivaló a sérültekről
A tárcavezető megerősítette, hogy a térségben biztosítottak az egészségügyi és mentési kapacitások.
-
Jelentős átrendeződés a lakossági megtakarításoknál: egyre nyitottabbak a magyarok a részvényekre
Az MBH Befektetési Bank vezérigazgató-helyettese szerint nő a kockázatvállalási hajlandóság.
-
Új női-férfi ügyvezető párossal és történelmi beruházással erősít a Rossmann Magyarország (x)
2026. július 1-től Szimeiszter Éva és Váradi István közösen vezetik a Rossmann Magyarországot.
-
A folyamatosan fejlődő Audax megújítja vállalati arculatát (x)
Több mint energia – intelligens menedzsment, hogy ügyfeleik arra fókuszálhassanak, ami igazán számít
AI in Energy 2026
AgroFood 2026
Portfolio Investment Day 2026
Hitelezés 2026
Women's Money & Mindset Day 2026








