Budapesten az átlagfizetés 52 százalékát viheti el egy belvárosi lakás bérleti díja, ami lakhatási szempontból a drágább városok közé röpíti a magyar fővárost.
A koronavírussal fertőzöttek száma 500-600 fő körül stagnál Magyarországon - mondta Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter a Kossuth rádió Vasárnapi újság című műsorában.
A tárcavezető elmondta, a néhány hete bevezetett intézkedések, mint például a határon belépők szigorúbb ellenőrzése vagy a külföldi országok kategóriákba sorolása, helyesek és beváltak. Emlékeztetett, hogy a kormány heti rendszerességgel dönt - az Operatív Törzs javaslata alapján - az esetleges módosításokról, így a külföldi országok besorolásának megváltoztatásáról is.
- fogalmazott Gulyás Gergely. Elmondta azt is, 5,3 milliárd forintot különített el a kormány, hogy segítse a zeneiparban dolgozókat, akiket nehezen érint a fesztiválszezon elmaradása. Hozzátette, a kormány megérti ezeknek az embereknek a csalódottságát, de most a biztonság és az emberi élet védelme a legfontosabb.
A foglalkoztatási adatokról szólva közölte, úgy tűnik, hogy a magyar gazdaság kellően erős ahhoz, hogy a kormány állja azt az ígéretét, ahány munkahelyet megszüntet a vírus, annyit teremtenek újra. Hozzátette, a tavaly júniusi adatokkal összehasonlítva most 38 ezerrel dolgoznak kevesebben, de még így is több embernek van munkája, mint amennyinek idén januárban volt.
"Tehát nagyon reméljük, hogy még nyáron a foglalkoztatottság szintje visszaállhat az egy évvel ezelőtti foglalkoztatottsági szintre" - fogalmazott Gulyás Gergely, hozzátéve: a tavalyi szint egyébként rekordnak számított, hiszen akkor 4,5 millióan dolgoztak Magyarországon.
NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!
Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)
A miniszter az Index.hu hírportál ügyéről szólva elmondta, a főszerkesztő eltávolításába és az újságírók felmondásába a kormánynak nincs lehetősége beleszólni. "Vádként fogalmazódik meg a kormánnyal szemben, hogy ilyen megtörténhet, de miért ne történhetne meg? Tehát, ha van egy szerkesztőségen belül egy vita, abba - magántulajdonosok esetén - a kormány semmilyen módon beleszólni nem tud. Akkor sérülne a sajtószabadság, ha ebbe a kormány beleszólna" - emelte ki.
-
Végre kristálygömb nélkül is tudhatod, mennyit fog érni az autód 4 év múlva (x)
Alacsony havidíjak és 4 év után is garantált visszavásárlási ár egy különleges programban.






