Szeptember végén ismét megnyílnak a kutatóhelyek kapui: mától elérhetők a Kutatók Éjszakája több száz izgalmas programjának részletei.
Körlevélben jelentette be hallgatóinak az ELTE, hogy a következő félévtől milyen formában állnak vissza az oktatásra. Az oktatási igazgatóság szerint távoktatásra is lesz lehetőség, de azt külön kell kérelmeznie a hallgatóknak, és csak alapos indokkal lehet távol maradni az órákról.
Cikkünk megjelenése után az ELTE Kommunikációs, Marketing és Rekrutációs Igazgatósága helyesbítő közleményt juttatott el szerkesztőségünknek. Mint írták: a körlevél értelmezése nem felel meg a valóságnak, az Eötvös Loránd Tudományegyetemen nem jelenléti oktatásban indul a félév, hanem egyes kurzusok esetén jelenléti, más kurzusok esetében pedig távolléti oktatásban folytatják tanulmányaikat a hallgatók. Ennek részleteiről egy-két napon belül részletes tájékoztatást ad ki az egyetem, amint megjelenik, a Pénzcentrum is leközli.
Körlevelet küldött a hallgatóknak az ELTE oktatási igazgatósága, amelyben arról tájékoztatnak, hogy a következő félévtől milyen rendszerben zajlik majd az oktatás:
- áll a Pénzcentrum birtokába jutott levélben. Mint írják, a távolléti oktatás célja, hogy az olyan élethelyzetben lévő hallgató, akinek a fizikai jelenléte nem megoldható, mert a járványügyi helyzet miatt Magyarországra való beutazása akadályba ütközik, vagy egészségügyi állapota miatt számára veszélyes a közösségben, jelenléttel folyó oktatásban való részvétel, a tanulmányi és vizsgakötelezettségeit teljesíteni tudja.
Az engedély az akadály elhárultáig (pl. beutazás megvalósulása), de legkésőbb a járványügyi helyzet megszűntéig szól. Az engedélyezéshez külön kérelmet kell beadni, részletes indoklással.
NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!
Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)
Az igazgatóság szerint az engedély arra ad jogosultságot, hogy a jelenlétet igénylő kurzusokat távollétben, digitális eszközök igénybevételével teljesítse. Az oktató a jelenléti oktatásban résztvevőktől eltérő követelményeket adhat meg a diák speciális helyzetére tekintettel.
A következő tanévre vonatkozó részletes oktatási szabályokról, esetleges változásokról rövidesen tájékoztató is megjelenik az egyetem honlapján.
Kiderült a hazai műtétek sötét titka: olcsó kínai implantátumok kerülhetnek a magyar betegek testébe
A modern életmód, a sportolási szokások megváltozása és még az elektromos rollerek terjedése is hozzájárul ahhoz, hogy krónikus fájdalmakkal szembesül a magyar lakosság.
-
Jubileum és új ritmus: érkezik a 35. Budapest Borfesztivál (x)
Új ritmusban és amerikai különlegességekkel várja a vendégeket a Budavári Palotában a Budapest Borfesztivál szeptember 9–12. között.
-
Az új iCAUR V27: klasszikus karakter, modern elektromos hajtás és szabadság, hogy bárhová elindulhassunk (x)
Az iCAUR V27 új megközelítést kínál az elektrifikált SUV-k világában.







