14 °C Budapest

Újabb egészségügyi válság közeledik: 800 ezer magyar van nagy veszélyben

2020. július 20. 14:10

Zacher Gábor aggasztó becslése szerint Magyarországon csaknem minden háztartása jut egy alkoholbeteg ember. Ez pedig elnézve elmúlt hetek, hónapok nemzetközi és nemzeti kutatásait igencsak nagy probléma, főleg most amikor a koronavírus-járvány okozta korlátozások miatt, mint adat arra mutat, hogy az emberek, családok, szülők mind-mind többet nyúlnak az italhoz. Ez pedig már közép-hosszú távon is újabb egészségügyi válsághoz vezethet.

Futótűzként járta be a magyar sajtót tavaly, amikor Zacher Gábor azt mondta, Magyarországon csaknem 800 ezer alkoholbeteg lehet. Ez pedig nem kevesebbet jelent,

minthogy hazánkban csaknem minden háztartásra jut legalább egy, súlyosan szenvedélybeteg ember.

Ezen pedig egyáltalán nem segített a mostani koronavírusos időszak sem. Egy nemrégiben megjelent nemzetközi tanulmány szerint, a  korlátozások során tapasztalható alkoholfogyasztás további következményekkel járhat, hosszabb távú egészségügyi problémákat okozhatnak a veszélyeztetett személyek számára, ami gyakorlatilag egy

második egészségügyi válsághoz" vezethet.

A számok pedig már akkor elképesztőek voltak, a tavasz közepén ugyanis az alkohol értékesítése világszerte 291 százalékkal nőtt a világjárvány idején. Sokan tehát az izolációjuk okozta stresszt egyértelműen az alkoholba fojtották. Ez azonban az egészségügyi szakember szerint rendkívül veszélyes. A WHO szerint az alkoholfogyasztás számos fertőző és nem fertőző betegséggel és mentálhigiénés rendellenességgel jár, amelyek a személyeket sebezhetőbbé tehetik a COVID-19-el szemben. Ezért az orvostudomány szakemberei egyöntetűen kérik,

mindenki csak mértékkel bánjon az alkohollal,

és inkább találjon egyéb, szabad idős tevékenységet ahhoz, hogy a koronavírus-járvány okozta feszültségeket levezesse. Úgy látszik azonban, ez még mindig nem megy könnyen.

Nem megy?

Egy frissen napvilágot látott brit kutatás például arra az eredményre jutott, hogy 10 háztartásból 4 esetében magasabb mostanság az alkoholfogyasztás, mint eddig volt. Ott ráadásul az a helyzet állt elő, hogy a többet ivók 53 százaléka biztosan nő, azaz a hölgyek nagyobb részben fordultak az italozás felé.

A friss kutatás külön kitért arra, hogy a magasabb alkoholfogyasztás első sorban a családok férfi és női tagjait érintette leginkább március óta. Akiknek jóval nagyobb stresszt okozott a gyerekek állandó felügyelete, illetve az otthoni tanítás nehézségei.

Ez nem ismer országhatárokat

Ne feledjük, bár ez egy brit kutatás, a magyar családok is ugyanebben a cipőben jártak tavasszal, nyáron, és ahogy a bevezetőben is írtuk, Zacher Gábor számai alapján egyáltalán nincs nyugodtságra okunk. 

JÓL JÖNNE 1 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 1 millió forintot igényelnél 36 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 33 952 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 14,41 %), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank 33 972 forintos törlesztőt (THM 14,45%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

 

Az új kutatás arra is rávilágít, hogy miközben a frissen elbocsátottak 71 százaléka, addig a szegényebb sorban élő munkavállalók fele vallotta azt, hogy mióta elharapódzott a koronavírus-járvány azóta bizony több alkoholt isznak. Nem meglepő, hogy a szakemberek a friss adatokat látva az alkohollal összefüggő rossz egészségi állapot miatti májbetegségek megnövekedését várja a közeljövőben, ami még több terhet fog róni a már amúgy is túlterhelt egészségügyre. 

A kutatás publikálást követen egy rangos klinika vezetője is megszólalt az adatokat látva, állítása szerint még sosem látott ilyet, rengeteg alkohol beteg, aki már a gyógyulás útjára lépett, most visszaesett, tovább sokan, akiknek már eddig is voltak problémáik, most még többet isznak. 

A szakemberek megfogalmazták azt is, hogy az adatokat látva a nők közül többen fordultak az ital felé, ami veszélyeztetheti a jövőben gyermekük szokásait. Nevezetesen, hogy azok kritikus időszakokban, milyen mintákat sajátítanak el saját szüleiktől. A kutatás elemzők aggodalmukat fejezték ki amiatt is, hogy eddig nagyjából minden ötödik alkoholfüggő kapott valamilyen formában segítséget, most azonban ez még kevesebb lehet. Arról nem is beszélve, hogy ha újabb és újabb koronavírus-járvány hullámok alakulnak ki, akkor azt fogjuk tapasztalni, hogy az alkoholkárosodás egyre nagyobb lesz a különböző nemzedékek esetében.

Sok lesz még a tennivaló

Az aggasztó magyar adatok, és a legfrissebb nemzetközi és nemzeti kutatások tehát egyértelműen rámutatnak arra, hogy a koronaírus-időszakaban a túlzott alkohol fogyasztás problémájával is kiemelten kell foglalkozni. Különösen egy olyan halmozottan érintett országban, mint Magyarország, ahol a vezető halálokok jelentős részében, közvetett és közvetlen okozóként megjelenik a túlzott alkoholfogyasztás, illetve természetesen a dohányzás is.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

Egykor kubai textilmunkásoktól volt hangos, most közösségi finanszírozásból újul meg a patinás budapesti gyárépület (x)

A hiánypótló naturális, és letisztult berendezési trendeket kedvelő fotós közösség számára a Nordix már nem ismeretlen.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. március 28. csütörtök
Gedeon, Johanna
13. hét
Március 28.
Nagycsütörtök
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum Retail Day 2024
Magyarország legfontosabb kiskereskedelmi rendezvénye - Inspiráló előadók, izgalmas előadások, gyakorlati tudás.
Most nem