A Balaton vízszintje már most jóval az ideális alatt van, és a nyári párolgás tovább ronthat a helyzeten.
Itt az ideje, hogy megakadályozzuk a vírus külföldről való behozását, ezért korlátozni fogják a határátkelést - mondta Gulyás Gergely a mai napon tartott Kormányinfón.
Mint azt Gulyás Gergely, miniszterelnökséget vezető miniszter elmondta: aggasztó jeleket látnak a környező országokban a fertőzöttek számának tekintetében. Magyarországon viszont továbbra is csökken az aktív megbetegedések száma, kevesebb a fertőzött, mint bármikor korábban, ezt a tendenciát szeretnék garantálni.
A kormány úgy látja, az első csatát már megnyertük, az életet újraindítottuk május óta - fogalmazott a miniszter. Hozzátette: a világon viszont nem mindenhol ilyen sikeres a védekezés, ezért itt az ideje, hogy megakadályozzuk a vírus külföldről való behozását, mert meglátásuk szerint csak ebben az esetben lehet elkerülni az újabb országon belüli korlátozások bevezetését.
Mindezt figyelembe véve, az operatív törzs javaslatára, így új kormányrendeletet fogadott el a kormány. Eszerint szigorítják a határellenőrzést; fertőzöttségi szint alapján 3 kategóriába sorolják az államokat (vörös, sárga, zöld). A listát az országos tisztifőorvos folyamatosan frissíteni fogja. Különbség lesz magyar állampolgárok és nem magyar állampolgárok közt is.
Beutazási korlátozás (sárga, piros kód) - itt az országos teljes listája!
Zöld esetén bárki beléphet. Sárga vagy piros országok esetén a határon ellenőrzés lesz a magyar állampolgárok számára, ha felmerül a fertőzésgyanú, akkor karanténba kell vonulni. Karanténba kell vonulni akkor is, ha nem tud produkálni legalább 2 negatív Covid-tesztet 5 napon belül. A karantén 14 nap. Sárga országoknál egy, vörös országoknál két negatív Covid-teszt kell a karanténból való szabaduláshoz. Sárga esetén nincs különbség külföldiek és magyarok közt, vörös esetén viszont nem léphetnek be külföldiek.
-
AI vagy Excel? Most megmutatjuk, hol tart a céged a digitális versenyben
Töltsd ki a kérdőívet – csak 5 perc!
-
A fehérjeárak elszálltak, mégis rekordot döntött a BioTechUSA: ezek váltak a vásárlók kedvenc termékeivé
Lévai Bálintot, a cég tulajdonosát kérdeztük.
-
Endometriózis Világnapi konferencia Budapesten (x)
Endometriózis Világnapi konferencia Budapesten: Akár 8–10 év is eltelhet a diagnózisig – Budapesten keresik a megoldásokat az endometriózis kihívásaira.
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







