Rengeteg dolgozót vennének fel az állami cégek: sok helyen béremelés is lesz

2020. június 13. 16:58 2 perc

Az állami cégek kb. 2000 embert tudnának felvenni. A vízközmű-cégeknél és a postánál is alakul a béremelés.

Több száz munkavállalót toborzott a Volán a koronavírus megjelenése óta, az állami cégek nagyjából kétezer embert azonnal fel tudnának venni - írja a Magyar Nemzet, amely a víziközmű-cégek és a postai dolgozók béremeléséről is beszámolt.

A lap szerint megkapják a beígért béremelést az állami fenntartású víziközmű-cégek, az erről szóló tárgyalások a járvány okozta kihagyás után hamarosan folytatódnak, az önkormányzati víziközművesek nem számíthatnak idén sem egységes keresetrendezésre, ám a szolgáltatás fenntartása érdekében nélkülözhetetlen a bérrendezés mindegyik szolgáltatónál, a postánál is megvan a szándék a rendezésre, a tiltott állami finanszírozás elkerülésére pedig az uniós lazítások miatt nyílhat lehetőség.

A Munkástanácsok és a Liga Szakszervezetek vezetői közös levélben fordultak Ursula von der Leyenhez, az Európai Bizottság elnökéhez annak érdekében, hogy a vonatkozó irányelv módosításával ne minősüljön tiltott állami támogatásnak a postai dolgozók bérének rendezése, a 15 millió euró feletti állami hozzájáruláshoz pedig ne kelljen külön uniós eljárás.

Az állami cégek, "azaz a MÁV, a Volán és a víziközmű-cégek, valamint a kisebb, közszolgáltatásban működő vállalatok" nagyjából kétezer embert azonnal fel tudnának venni, a munkaerőhiánnyal és elöregedő állománnyal küzdő cégek közül a Volán 280 új munkavállalót, köztük 166 autóbusz-vezetőt toborzott a koronavírus megjelenése óta.

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

A kormány bevonásával a szakszervezetek kezdeményezésére egységes adatbázis jöhet létre az állami vállalatok munkaerőigényének felmérését követően, ezzel egyfelől a munkájukat elvesztők elhelyezkedését, másfelől a súlyos munkaerőhiánnyal küzdő cégek toborzását segítenék elő.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
NAPTÁR
Tovább
2026. november 7. szombat
Rezső
45. hét
KONFERENCIA
Tovább
AI & Digital Transformation 2026
AI-forradalom és agentic AI trend. November 26.
Deep Tech 2026
Technológia. Tudomány. Üzlet. November 18.
Vállalkozói Klub 2026
Új korszak, új lehetőségek. Ingyenes regisztráció!
HR (R)EVOLUTION 2026
Az ősz kiemelt HR rendezvénye november 17-én.
EZT OLVASTAD MÁR?