Az ukrán gazdaság jelenleg rendkívül gyenge állapotban van, 2024-ben az egy főre jutó GDP az EU-27 átlagának kevesebb mint 30 százalékát érte el.
A kormány a beruházások támogatásával hozza helyzetbe a hazai vállalatokat, hogy az új világgazdasági korszakban a lehető legjobb startpozícióból vehessék fel a versenyt - jelentette ki a külgazdasági és külügyminiszter pénteken Budapesten, a versenyképességi program támogató okiratainak átadásán.
Szijjártó Péter hangsúlyozta, gazdasági növekedés csak teljesítményből áll elő, a teljesítmény pedig munkával jön létre, ezért
Mivel munkahelyek nem jönnek létre beruházások nélkül, ezért a hatékony gazdaságpolitika és a hatékony válságkezelés középpontjába a beruházó vállalatok támogatását kell helyezni - fejtette ki. Hozzátette, hogy a kormány 2010 óta ezt a gazdaságfilozófiát követi.
A versenyképesség-növelő támogatási program keretében 806 vállalat kap támogatást, a cégek 377 milliárd forintnyi beruházás végrehajtását vállalták, a kormány ehhez 169 milliárd forinttal járul hozzá.
Szijjártó Péter elmondta azt is, hogy a program sikere miatt hamarosan döntenek annak esetleges folytatásáról.
NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!
Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)
Pénteken újabb három cég vehetett át támogató okiratot a Külgazdasági és Külügyminisztériumban. A LISS Patrongyártó, töltő és forgalmazó Kft. 582,4 millió forintos beruházásához 282,4 millió forinttal járul hozzá a magyar állam. A VESZ-MONT 2000 Szereléstechnikai és Gépipari Kft. 506,6 millió forintos beruházásához 253,3 millió forint állami támogatást nyert el. A WAREMA PT Hungary Kft. beruházásának volumene 564,8 millió forint, amelyhez a magyar állam 282,4 millió forinttal járul hozzá.
Itt a nagy év végi pezsgőkörkép: ezek a legjobbak 2025-ben, nagy csatában a Törley és a Moet&Chandon
A Szupermenta terméktesztjén ezúttal száraz rozé pezsgőket vizsgáltak a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) szakemberei.
-
Karácsonyi bevásárlás: miért éri meg a Lidl mellett dönteni az ünnepek előtt?
Az ünnepi készülődés mindenkitől sok energiát és alapos tervezést igényel, ezért a Lidl célja, hogy az idei karácsonyi bevásárlást a vásárlók egyszerűen és egy helyen intézhessék.
-
Közeledik a síszezon, féláron is elérhető a Gránit Bank Platinum kártya: 50 milliós, síelésre is érvényes utasbiztosítás jár hozzá
Európa sípályáin nagyjából minden tizedik síelő szenved kisebb-nagyobb balesetet egy-egy szezonban.
-
Ez a cég ott lát lehetőséget, ahonnan más menekül: bevásárolták magukat egy borsodi zsákfalu baromfifeldolgozójába
A Pi-Pi Kft. a Demján Sándor Tőkeprogram segítségével korszerűsíti az üzemet.
-
Elektromos 4x4 városban, országúton, terepen: hol jön ki az előnye?
Mit is nyújt a négykerék-hajtás a mindennapokban az autósok számára?
-
Változó karácsonyi kosár: spórolnak a magyarok, de a menüre nem sajnálják
Egy kutatás szerint továbbra is kiemelt fontosságú az ünnep, de sokan szűkebb kerettel gazdálkodnak, visszafogják az ajándékköltést, és a megfizethető meglepetések felé fordulnak.
-
Gesztenye-feldolgozó, pizzéria, repülőgyár, fémipari vállalat - négy cég, négy iparág és azonos kihívások (x)
Az E.ON sikeres hazai kkv-kal közös együttműködésben mutatja be, hogyan tud segíteni egy energiaszolgáltató a cégek versenyképességében.








