Két fontos határidőre kell figyelniük a vállalkozóknak a következő hetekben Magyarországon.
Komoly összegtől esik el a versenyek elhalasztása miatt Hosszú Katinka. Az olimpiai bajnoknak több mint 110 milli forintról kell lemondania.
Nagyjából tudni lehet, melyik úszóversenyeket halasztják el a járvány miatt. Hosszú Katinka az év hátra lévő részében elesik szinte minden bevételi forrásától, és mivel nagyjából ismert, milyen siker mennyit érne, a 24.hu kiszámolta, mekkora lehet az úszó vesztesége idén. Segítségül a 2016-os és a 2018-as Európa-bajnokságok eredményeit, valamint a 2019-es év adatait hívták.
Az Iron Lady ez alapján a tavalyi FINA rövid pályás világkupa-sorozat állomásain 210 ezer dollárt keresett, a FINA Bajnokok Sorozata után 124 500 dollárt vághatott zsebre, a vb-n két aranyéremmel zárt - világcsúcs nélkül -, 40 200 dollár ütötte a markát. Az ISL sorozatban összesen 24 800 dollár lett az övé.
2020-ban a budapesti Eb-n Hosszú Katinka megismételhette volna legutóbbi, 4 aranyas teljesítményét, így összességében 359 ezer dollár körüli összegről, vagyis 115 millió forintról kell hogy lemondjon.
Címlapfotó: MTI/AP/Jens Dresling
Leszázalékolás feltételei, menete, összege 2026-ban: ezekre a betegségekre jár a rokkantsági ellátás
2026-os útmutató a leszázalékolásról: a feltételektől a kérelem benyújtásán át az ellátás összegéig minden fontos tudnivaló egy helyen.
-
Európa legnagyobb outdoor és katonai áruháza érkezik Magyarországra (x)
A MILITARY online áruház tovább erősíti európai jelenlétét, és elindította a MILITARY.EU/HU weboldal új, magyar vásárlók számára létrehozott online boltját.
-
Megfizethető, minőségi és friss: ez az ALDI (x)
Az ALDI-ban fontos a vevők elégedettsége, ezért a pénztárcabarát ár, a frissesség és a színvonal garantált!
AI in Energy 2026
AgroFood 2026
Portfolio Investment Day 2026
Hitelezés 2026
Women's Money & Mindset Day 2026







