A 41. naptári héten országos szinten továbbra is mérsékelt volt a szennyvízben mért SARS-CoV-2 koncentrációja, ugyanakkor egyre több településen mutatnak emelkedő tendenciát az adatok.
30-as 40-es éveikben járó betegeknél okozhat váratlan stroke-ot a koronavírus olyan betegeknél, akiknek egyébként nem is súlyosak a tünetei - állítják amerikai orvosok.
Dr. Thomas Oxley idegebész (a New York-i Mount Sinai Health Systemorvosa) és orvoscsapata a koronavírus egy eddig kevésbé közismert következményéről beszélt a CNN-nek, melyet több fiatal beteg esetében észleltek. A 30-as 40-es éveikben járó betegek a koronavírus enyhe tüneteit mutatták, majd váratlanul stroke-ot kaptak. "A vírus a jelek szerint növeli a véralvadást a nagy artériás erekben, ami súlyos stroke-ot eredményezhet" - mondta Oxley a CNN-nek.
A legtöbb páciensnek nem volt komoly kórházi története, enyhe tünetekkel (két esetben tünetmentesen) otthon lábadoztak a vírus okozta betegségből. Mindegyikük tesztje pozitív lett. Ketten későn hívták a mentőket. A hozzájuk került betegek közül eddig egy beteg hunyt el, a többiek kezelés alatt állnak. Egyedül egy beteg térhetett haza, de ő is intenzív ellátásra szorul. Más orvosok is arról számoltak be, hogy sokan a járvány miatt inkább nem hívnak mentőt, vagy nem mennek kórházba.
Súlyos krízis előtt áll az ország: milliónyi magyar ássa a saját sírját, és még a gatyájuk is rámegy
A magyarok több mint ötöde naponta dohányzik, a fiatal felnőttek körében pedig minden negyedik ember rendszeresen rágyújt.
Újabb csúcstermék kapott zöld utat Európában: injekció nélkül olvasztja le a kilókat az új gyógyszer
Az amerikai receptfelírási adatok azt mutatják, hogy a tablettás kiszerelések érdemben bővíthetik az elhízás elleni gyógyszerek piacát.
-
300 ezres kárgaranciát is érhet a jól felszerelt vadriasztó, de sok autós egy alapvető dolgot ront el
A vadriasztóhoz járó akár 300 ezer forintos kárgarancia érvényesítésénél a megfelelő felszerelés is kulcsfontosságú lehet.
-
A digitalizáció térnyerése a csomagküldésben: már több mint 700 ezren használják a GLS alkalmazását (x)
Egyre többen intézik már Magyarországon a csomagfeladást és a csomagátvételt teljesen digitálisan. A cég szerint a felhasználók egyre nagyobb arányban választják az önkiszolgáló online megoldásokat.
-
Te kire voksolsz? Már tart a Lidl Érték.Lánc közönségszavazása! (x)
Gyermekek támogatása, esélyteremtés, közösségépítés, egészségmegőrzés vagy éppen környezetvédelem: harminc különleges civil kezdeményezés jutott be a Lidl Magyarország Érték.Lánc Programjának döntőjébe.







