A tavaszi lakásbiztosítási kampány és az egy éves díjkorlátozás nyomán ismét enyhén csökkentek a lakásbiztosítási díjak.
Csütörtökön gyógyultan hagyhatta el a Semmelweis Egyetem I. számú Gyermekgyógyászati Klinikáját az a 7 éves kislány, aki március 22-én epilepsziás görcsrohamok miatt került a klinika intenzív osztályára, ahol elvégezték nála a koronavírus tesztet is, mely pozitív eredményt mutatott.
A kislány epilepsziája miatt január óta áll a klinika gondozásában. Március 22-én alapbetegsége miatt került az intézménybe, ahol állapota miatt altatásra és lélegeztetésre szorult. A légútbiztosítás során észlelt tünetek miatt végezték el nála az úgynevezett PCR típusú, vagyis a víruskimutatáson alapuló koronavírus tesztet, mely pozitívnak bizonyult. A kislány állapotában korábban nem utalt semmi koronavírus fertőzésre. A felvétele utáni harmadik napon, a megismételt mellkasröntgen során tüdőgyulladásra utaló jeleket észleltek. A nemzetközi gyakorlatban is már használt és szakirodalomban javasolt gyógyszeres terápia, valamint az intenzív gondozás hatására a felvétele utáni nyolcadik napon a lélegeztető gépről le tudtuk venni, a tüdőelváltozásai pedig gyógyultak, állapota napról-napra jelentősen javult.
A beteget a kezdetektől megfelelő védőfelszerelésben ellátott egészségügyi dolgozók kezelték, ennek ellenére a klinika valamennyi munkatársánál és az érintett gyerek családtagjainál is elvégezték a koronavírus tesztet, mely negatívnak bizonyult. A kislány gyógyultan távozott a klinikáról, csak a kontroll vizsgálatokra kell majd visszajönnie. A család kérését és a betegjogokat tiszteletben tartva további nyilatkozatot nem ad a Semmelweis Egyetem az esettel kapcsolatban.
(Címlapkép: Semmelweis Egyetem)
-
Új városnegyed születik Angyalföldön: a befektetők már rá is ugrottak
Rózsahegyi Zsanettet, a Láng Negyed projektvezetőjét a barnamezős beruházásról kérdeztük.
-
Videó: ez történik a Rossmann 20 milliárdos központjában, mielőtt feltöltik a polcokat
Így dolgoznak a félautomata rendszerek a háttérben.
-
A fiatalok döntöttek: ezt várják el egy bankszámlától (x)
A Gránit Bank friss elemzése szerint a Z generáció számára a feltétel nélküli díjmentesség, a virtuális bankkártya és a piaci középárfolyamon történő devizaváltás jelentik a legnagyobb vonzerőt bankszámla-választáskor.
-
Több, mint 70 kuponnal érkezik a SPAR új kuponakciója (x)
Akár a nyaralásra készülsz, akár a nyári szünetet szeretnéd egyszerűbben és kedvezőbben megoldani, most érdemes figyelni a SPAR új kuponakciójára.







