A budapesti parkolási rendszer átalakításával évente mintegy 10 milliárd forintot lehetne megtakarítani.
A kormány eddigi járványügyi és gazdaságvédelmi intézkedései - a hiteltörlesztési moratórium, a végrehajtások, árverések felfüggesztése, valamint azon ágazatok megsegítése, amelyek a járvány következtében bajba kerültek - a költségvetés bevételi és kiadási oldalára egyaránt döntő mértékű hatást gyakorolnak - írja szerdai közleményében a Pénzügyminisztérium.
- Márciusban kiemelkedő összegeket tettek ki a koronavírus járványhoz kapcsolódó egészségügyi eszközbeszerzések, közel 190 milliárd forintot költött a kormány védőmaszkok, védőeszközök, lélegeztető gépek vásárlására.
- Az első három hónapban az államháztartás központi alrendszere 831,9 milliárd forintos hiánnyal zárt. A központi költségvetés 746,7 milliárd forintos deficitet, az elkülönített állami pénzalapok 1,7 milliárd forintos többletet, a társadalombiztosítás pénzügyi alapjai pedig 86,9 milliárd forintos hiányt értek el.
- Az adóbevételek az előző évi adatokhoz képest továbbra is növekedést mutatnak: március végéig az általános forgalmi adóból (áfa) 90,3 milliárd forinttal, a személyi jövedelemadóból (szja) 55,0 milliárd forinttal, a társasági adóból 37,9 milliárd forinttal több folyt be. Az idei első negyedévben áfából az éves előirányzat 22,7 százaléka, az szja-ból az éves előirányzat 24,1 százaléka, míg a nyugdíj-, egészségbiztosítási és munkaerő-piaci járulékokból és a szociális hozzájárulási adóból összesen az éves előirányzat 24,2 százaléka teljesült.
- 2020 első három hónapjában összesen 63,4 milliárd forint uniós bevétel érkezett a költségvetésbe, szemben az egy évvel korábbi 283,7 milliárd forinttal, miközben az uniós programok kiadásai megközelítették a 691,2 milliárd forintot.
-
Bosszant, sokba kerül, mégsem intézed el? Mondd el, te mit halogatsz
Friss olvasói felmérésünkben arra vagyunk kíváncsiak, mi tart vissza a váltástól/változtatástól. A kérdőív kitöltése 5 perc. Köszönjük a segítséged!
-
A digitalizáció térnyerése a csomagküldésben: már több mint 700 ezren használják a GLS alkalmazását (x)
Egyre többen intézik már Magyarországon a csomagfeladást és a csomagátvételt teljesen digitálisan. A cég szerint a felhasználók egyre nagyobb arányban választják az önkiszolgáló online megoldásokat.
-
Te kire voksolsz? Már tart a Lidl Érték.Lánc közönségszavazása! (x)
Gyermekek támogatása, esélyteremtés, közösségépítés, egészségmegőrzés vagy éppen környezetvédelem: harminc különleges civil kezdeményezés jutott be a Lidl Magyarország Érték.Lánc Programjának döntőjébe.







