10 °C Budapest

Több településen osztanak védőmaszkot: mutatjuk, kinek jár

MTI
2020. április 6. 18:30

Az ország számos településén védőmaszkokat szereztek be az önkormányzatok, amelyeket folyamatosan juttatnak el a helybelieknek.

Zuglóban védőmaszkot kap minden 60 év feletti lakos - közölte Horváth Csaba, a XIV. kerület polgármestere. Az önkormányzat hétfőtől 33 ezer maszkot oszt ki, hogy a koronavírus által leginkább veszélyeztetett 60 év feletti kerületi lakosokat többször használható, mosható és vasalással is fertőtleníthető védőeszközzel lássa el. A polgármester közölte azt is, hogy a Zuglói Egészségügyi Szolgálat dolgozóinak több tízezer, akár több hónapra is elegendő, védőmaszkot adnak át. Emellett a kerület az óvodai, bölcsődei és szociális dolgozóknak, a pedagógusoknak, valamint az önkormányzati rendészeknek és az önkénteseknek is maszkot biztosít.

A szegedi önkormányzat 50 ezer egészségügyi maszkot vásárolt, melyeket a háziorvosoknak, a szociális területen, a közszolgáltatásban és a városüzemeltetésben dolgozóknak adnak - közölte Botka László polgármester közösségi oldalán.

A hódmezővásárhelyi önkormányzat 8000 maszkot oszt ki a védekezésben dolgozóknak, az állasukat elvesztőket és más rászorulókat pedig tartós élelmiszercsomagokkal segíti - tudatta Márki-Zay Péter polgármester a közösségi oldalán.

Csongrád városában minden háztartásba két maszkot juttat el az önkormányzat a hét végéig, kézfertőtlenítő berendezéseket is rendeltek, ezek közül az elsőt a piacra helyezik ki - tájékoztatott Bedő Tamás polgármester.

Nagykanizsán hétfőn borítékba került az az 50 ezer, többször felhasználható egészségügyi maszk, amelyet egy kínai üzleti kapcsolatokkal rendelkező helyi vállalkozó közreműködésével rendelt meg az önkormányzat - írta hétfőn közösségi oldalán Balogh László polgármester. A higiénikus körülmények között, önkormányzati dolgozók segítségével csomagolt ingyenes juttatásból ezen a héten a posta minden háztartásba kiszállít két-két darabot.

Salgótarjánban tízezer mosható, fertőtleníthető szájmaszkot rendelt az önkormányzat egy városi varrodától. Ezeket első körben a háziorvosok, fogorvosok, asszisztensek, szociális munkások, valamint az utcán szolgálatot teljesítő rendőrök, polgárőrök, a biztonsági szolgálat és a közterületfelügyelet munkatársai kapták meg, és a héten várhatóan eljuttatják a lakosság számára is - közölte Fekete Zsolt polgármester. Hozzátette: két hete több tízezer sebészi maszkot is rendeltek, ám azok nem érkeztek meg, ugyanakkor a városi foglalkoztatási kft. is megkezdte a mosható, textil maszkok varrását.

JÓL JÖNNE 5 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 5 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 106 053 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 10,39%), de nem sokkal marad el ettől az MBH Bank (THM 10,61%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

Rétságon az Interfa Bútoripari Kft. üzemében kezdték meg a speciális alapanyagból készülő maszkok varrását, ebből 7000 darabot vásárolt az önkormányzat, de önkéntesek is varrtak, és a polgármester magánfelajánlásból is kapott 500 darabot. Mezőfi Zoltán polgármester jelezte, minden rétsági lakos két maszkot kapott térítésmentesen, ezen felül a hivatal kisegítette az olyan közfeladatot ellátókat, akik nem jutottak elegendő maszkhoz, így az orvosi ügyeletet, a járóbetegellátót és a rendőrséget is. Eze intézmények ugyan rendeltek maguknak, de nem minden esetben érkezett meg a szállítmány időre.

Orosházán ötszáz mosható, fertőtleníthető, vasalható maszkot fertőtlenítettek az Orosházi Kistérség Többcélú Társulása ózongenerátorával - közölte Dávid Zoltán orosházi polgármester a közösségi oldalán. A maszkokból kap az Egyesített Szociális Intézmény, és jut a közmunkásoknak is. További védőfelszerelések beszerzésén és szétosztásán is dolgoznak.

Szeghalmon valamennyi lakott lakóingatlanhoz eljuttatnak két-két sebészeti szájmaszkot az önkormányzat munkatársai és önkéntesek - jelentette be a város polgármestere. Macsári József hozzátette, háziorvosaiknak, házi gyermekorvosuknak és a helyi rendvédelmi szerveknek már átadtak nyolcszáz maszkot.

Pécsen az önkormányzat 150 ezer mosható maszkot készíttet a textilgyártással foglalkozó pécsi Rovitex Hungária Kft.-vel, a maszkokból minden pécsi háztartásba jut majd - közölte Péterffy Attila polgármester a közösségi oldalán.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
NAPTÁR
Tovább
2026. március 21. szombat
Benedek
12. hét
Március 21.
Az erdők világnapja
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
Agrárium 2026
Tradicionálisan hiánypótló esemény, és hasznos lehet a hazai agrárium minden méretű agrártermelői vállalkozásának
Retail Day 2026
A magyar (kis)kereskedelem jelene és jövője
EZT OLVASTAD MÁR?
Agrárszektor  |  2026. március 21. 07:45