Drasztikus bejelentés: minden Kínán kívüli boltját bezárja az Apple

Drasztikus bejelentés: minden Kínán kívüli boltját bezárja az Apple

2020. március 14. 12:30

Bezárja összes Kínán kívüli üzletét az Apple a koronavírus miatt, legalább március 27-ig - jelentette be a vállalat. Az online értékesítések folytatódnak.

Alighogy újranyitottak a héten az Apple kínai üzletei, most a Kínán kívüli üzletek bezárását jelentette be az Apple. A koronavírus terjedésének megfékezése érdekében március 27-ig zárva tartja minden üzletét Kínán kívül. Az online értékesítés tovább folytatódik és az alkalmazásbolt is elérhető lesz - tette hozzá a cég.

A vállalat vezérigazgatója, Tim Cook elmondta, hogy tanult a kínai eseményekből, ezért hozta meg a súlyos döntést az üzletek bezárásáról. Kínában február elején mind a 42 üzletét bezárta a koronavírus miatt, amik a héten nyitottak ki újra, bár még csak rövidebb nyitvatartási idővel működnek. Az Apple bevételeinek 70 százaléka származik az Egyesült Államokból és Európából. Kínában a boltbezárások és a gyártás akadozása miatt összezuhantak az iPhone-eladások, a cég közölte, hogy nem is fogja tudni tartani az első negyedéves bevételcélját.

A cég egyéb intézkedéseket is foganatosított, például lehetővé tette azoknak a munkavállalóknak akiknek a munkaköre engedi, hogy otthonról végezzék el a feladataikat. Az irodákat komolyabban takarítják és testhőmérséklet-ellenőrzéseket is bevezetett az Apple. Minden dolgozó megkapja a fizetését, mintha a normál üzletmenet mellett dolgoznának - közölte Tim Cook.

NEKED AJÁNLJUK
Csendes gyilkostól rettegnek a magyarok: van ok a félelemre, a génjeinkben lapulhat a kór

A szorongás nem alaptalan, hiszen Magyarország évek óta rosszul szerepel a rákkal kapcsolatos halálozási listákon.

Elképesztő, mire szórják a magyarok a pénzt: úgy vesszük ezeket, mint a cukrot

Akár esküvő, akár születésnap, a magyarok imádnak ajándékozni. Ajándékot pedig egyre többen online vásárolnának.

Hatalmas pénzek röpködnek a magyar Kickstarteren: mutatjuk a legnagyobb dobásokat

Az alig egy hónapja indult első hazai közösségi piactéren már meg is vannak az első sikeres projektek.

Csúnyán elintézheti a magyarok megtakarításait a válság: így még kijátszhatod az inflációt

A pénzügyi szakértők most elmondták, milyen tippekkel spórolhatunk.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2022. július 2. szombat
Ottó
26. hét
Július 2.
UFO Világnap
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
Külföldi piacra lépés 2022
Ingyenes online konferencia hazai kkv-nak!
EZT OLVASTAD MÁR?