A fesztivál Budapesten és 10 vidéki városban zajlott, 250-nél is több vetítéssel és háttérbeszélgetéssel.
A bulinegyedet is magába foglaló Erzsébetváros önkormányzata válságstábot hívott össze, hogy megvitassa, melyek a legfontosabb helyi intézkedések - közölte Ujvári-Kövér Mónika alpolgármester. A szórakozóhelyek képviselői szerint egyre nehezebb a fertőtlenítőszerek beszerzése.
A koronavírus terjedése miatt Erzsébetváros vezetése összehangolt és szigorú higiéniai intézkedéseket kért a bulinegyed vendéglátóhelyeitől is - írja az Infostart.
- mondta el az alpolgármester. Molnár Bence, a bulinegyedben található Szimpla romkocsma marketingvezetője arra is kitért, hogy az utóbbi napokban egyre nehezebb a fertőtlenítőszerek beszerzése.
- emelte ki, és hozzátette, hogy az online és közterületi felületeiken tájékoztató kampányt fognak indítani, amelyben meg fogják kérni a vendégeket, hogy amennyiben rosszul érzik magukat, vagy betegség jeleit észlelik, akkor kerüljék el a szórakozóhelyeket és forduljanak orvoshoz. Oláh Lajos, a Demokratikus Koalíció kerületi országgyűlési képviselője a Belvárosba érkező külföldi turisták idegen nyelvű tájékoztatásának fontosságát hangsúlyozta:
- mondta Oláh Lajos. Azt szeretnék, hogy legyen 24 órás angol nyelvű ügyelet és szeretnék minél aktívabban bevonni a repteret a tájékoztatásba. Oláh Lajos a szállásadók figyelmét is felhívta a szobák folyamatos fertőtlenítésére.
-
Elfogyott a munkaerő? Ilyen szakembereket keresnek most leginkább a cégek
Hiába a versenyképes bér, egyre több pozícióra egyszerűen nincs jelentkező.
-
Több mint 22 milliárd forintot takarítottak meg a magyarok tavaly a Lidl Plus-al
A magyar vásárlók 85%-a minden vagy majdnem minden vásárlásnál használja a hűségkártyáját vagy mobilalkalmazását, míg mintegy 60%-a több programot is aktívan igénybe vesz.
-
Új AI központú kihívók a csúcsmobilok között: megérkeztek a HONOR legnagyobb újdonságai
A kínai gyártó vadiúj modelljeivel a Samsung és az Apple babérjaira tör. Egy biztos: nem a tudáson fog múlni.
-
Taxizás stresszmentesen? Mutatjuk a leghasznosabb funkciókat! (x)
Kényelem és biztonság minden út során: fedezd fel a Bolt beépített biztonsági funkcióit!
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







