Brit kutatók megfejtették, miért volt olyan pusztító az idén márciusban Kent megyében kitört, B típusú agyhártyagyulladásos járvány.
Egy türjei óvodást szállítottak a zalaegerszegi kórházba kivizsgálni, mert családtagja az új koronavírus fertőzéssel érintett országban járt. A kisgyereket óvintézkedésből szállították a kórházba. A HelloVidék megkereste az érintett óvodát, az intézményvezető elismerte az esetet, de további információkkal nem tudott szolgálni.
Az ezalenyeg.hu információi szerint egy türjei óvodást szállítottak a zalaegerszegi kórházba kivizsgálni, mert családtagja az új koronavírus fertőzéssel érintett országban járt. A szülőket a Türjei Szent László Óvoda-bölcsőde intézményvezetője tájékoztatta, hogy a kisgyereket óvintézkedésből szállították a kórházba.
A tájékoztatásból kiderült, hogy azért vitték az óvodást a kórházba, mert a gyermek családjában egy családtag az új koronavírussal fertőzött országban járt. Mint azt a szülőknek szóló hivatalos levélben írják:
Tájékoztatjuk Önöket, hogy intézményünkben óvintézkedés miatt egy gyermeket a zalaegerszegi kórházba szállítottak. Erre azért került sor, mert a családban egy családtag a fertőzött országrészen járt. A család tünetmentes, preventív céllal történt az intézkedés.
-
Végre kristálygömb nélkül is tudhatod, mennyit fog érni az autód 4 év múlva (x)
Alacsony havidíjak és 4 év után is garantált visszavásárlási ár egy különleges programban.






