A Nemzetközi Tenisz Integritás Ügynökség (ITIA) tizenkét éves eltiltással sújtotta Pan Zsen-lung kínai teniszezőt.
Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) javaslatokat dolgoz ki a légijáratok újraindításához Kínába - közölte Sylvie Briand, a WHO globális vészhelyzetekre történő felkészüléséért felelős igazgatója kedden Genfben. Sajtókonferenciáján Briand közölte azt is, hogy a WHO a héten telefonos konferenciát tart az utazási és turisztikai ágazatok képviselőivel.
A megbeszélések célja, hogy újraindulhassanak a légijáratok Kínába. Az Egészségügyi Világszervezet olyan javaslatok kidolgozásán fáradozik, amelyek az utasszállítást végző repülőgépek legénységének védelmét szolgálják a tüdőgyulladást okozó új koronavírussal szemben.
- mondta az igazgató. "Konkrét ajánlásokat kell megfogalmaznunk ezekkel a vállalatokkal, hogy a személyzeteik biztonságban, védve érezhessék magukat, s újraindulhassanak a járatok Kínába" - jelentette ki a WHO illetékese. Ugyanakkor hozzátette: még ezzel együtt sem tudja szavatolni, hogy a járatok újraindulnak. Hangsúlyozta, hogy nem kell világméretű járványról beszélni a közép-kínai Vuhanból szétterjedt új koronavírus esetében, inkább olyan megbetegedésről, amelynek több gócpontja van.
A WHO-tisztségviselő beszélt arról is, hogy bár az új típusú koronavírussal (2019-nCoV) fertőzötteknek védőmaszkot kell hordaniuk, de azokat, akik nem mutatják a betegség tüneteit, "a maszkok nem fogják százszázalékosan megóvni". Ehhez ugyanis gyakori kézmosásra és más higiéniai intézkedésekre van szükség.
Eddig 19 ország jelezte hivatalosan az Egészségügyi Világszervezetnek, hogy a járvánnyal összefüggésben intézkedéseket hozott, illetve korlátozásokat léptetett életbe. Briand szerint a WHO együttműködik ezekkel az országokkal, s reméli, hogy változtatnak azon politikájukon, hogy hazaszállítják állampolgáraikat Kínából. A WHO-tisztségviselő szót ejtett arról is, hogy a vírus miatt elhunyt, illetve súlyos tüneteket mutató páciensek főleg olyanok, akik valamilyen előzetes betegségben szenvednek, vagy idősek.
NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!
Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)
A tüdőgyulladást okozó új koronavírus decemberben jelent meg Vuhanban. A közép-kínai városból indult járvány 24 országot ért el bizonyítottan. A vírus több mint 20 ezer embert fertőzött meg, a túlnyomó többségüket Kínában. Az ázsiai országon kívül csupán nagyjából 150 fertőzést jelentettek az egészségügyi hatóságok. A halálos áldozatok száma 400 felett van, Kína szárazföldi részén kívül két haláleset történt, egy a Fülöp-szigeteken, egy Hongkongban.
-
Karácsonyi bevásárlás: miért éri meg a Lidl mellett dönteni az ünnepek előtt?
Az ünnepi készülődés mindenkitől sok energiát és alapos tervezést igényel, ezért a Lidl célja, hogy az idei karácsonyi bevásárlást a vásárlók egyszerűen és egy helyen intézhessék.
-
Közeledik a síszezon, féláron is elérhető a Gránit Bank Platinum kártya: 50 milliós, síelésre is érvényes utasbiztosítás jár hozzá
Európa sípályáin nagyjából minden tizedik síelő szenved kisebb-nagyobb balesetet egy-egy szezonban.
-
Ez a cég ott lát lehetőséget, ahonnan más menekül: bevásárolták magukat egy borsodi zsákfalu baromfifeldolgozójába
A Pi-Pi Kft. a Demján Sándor Tőkeprogram segítségével korszerűsíti az üzemet.
-
Elektromos 4x4 városban, országúton, terepen: hol jön ki az előnye?
Mit is nyújt a négykerék-hajtás a mindennapokban az autósok számára?
-
Változó karácsonyi kosár: spórolnak a magyarok, de a menüre nem sajnálják
Egy kutatás szerint továbbra is kiemelt fontosságú az ünnep, de sokan szűkebb kerettel gazdálkodnak, visszafogják az ajándékköltést, és a megfizethető meglepetések felé fordulnak.
-
Gesztenye-feldolgozó, pizzéria, repülőgyár, fémipari vállalat - négy cég, négy iparág és azonos kihívások (x)
Az E.ON sikeres hazai kkv-kal közös együttműködésben mutatja be, hogyan tud segíteni egy energiaszolgáltató a cégek versenyképességében.








