Újabb európai országban tűnt fel a koronavírus: egyre nő a fertőzöttek száma

2020. január 28. 10:00

Immár München közelében is regisztráltak egy koronavírus által megfertőzött férfit. Eközben egyre több országból jelentenek újabb fertőzötteket, Kínában már több mint 100-an haltak bele a kórba.

Németországban is megerősítettek egy megbetegedést, amelyet az úgynevezett koronavírus okozott. A bajor egészségügyi minisztérium hétfő éjjeli közlése szerint a beteg férfi, Münchentől 30 kilométerre délnyugatra lakik, írja az MTI. Állapota stabil. Hogy járt-e Kínában, azon belül pedig Vuhan városában - a járvány gócpontjában - arra nem tért ki a minisztérium.

Eközben kiderült, hogy Kanadában ketten is megfertőződtek: eddig csak egy férfiról lehetett tudni, aki Vuhanban járt, de kiderült, hogy a feleségét is megfertőzte a kórral. Az USA pedig azt tanácsolta az állampolgárainak, hogy ne utazzanak Kínába, az országban öt ember is megfertőződött. Ugyancsak néhány esetről számolt be Dél-Korea, Tajvan, Nepál, Vietnam, Szaúd-Arábia, Szingapúr, Franciaország és Ausztrália.

Akár 40 ezer fertőzött is lehet

Idő közben hongkongi kutatók kijelentették, hogy drákói intézkedésekkel kell korlátozniuk a kormányoknak a lakosság mozgását, ha meg akarják akadályozni a kór terjedését. A tudósok matematikai modellek alapján úgy becsülik, hogy a még lapangó megbetegedések száma Kínában meghaladhatja már a 40 ezret - írja a közlések alapján a 24.hu. Kínában eddig összesen 4515 megbetegedést és 106 halálesetet erősítettek meg hivatalosan, a gyanús esetek száma viszont egy nap alatt megduplázódott.

Fel kell készülnünk arra, hogy ez a különös járvány világjárvány lesz - jelentette ki Gabriel Leung, a HKU kutatócsoportjának vezetője. Ma Hsziao-vej, a kínai Nemzeti Egészségügyi Bizottság vezetője vasárnap közölte, hogy az új vírus lappangási ideje akár két hét is lehet, és a vírus már a tünetek megjelenése előtt is fertőzhet.

Leung hozzátette, hogy a fertőzések száma hatnaponta megduplázódhat, várhatóan áprilisban és májusban éri el a csúcspontot azokon a területeken, ahol a járvány már megjelent. Hangsúlyozta azonban, hogy hatékony közegészségügyi intézkedésekkel csökkenteni lehet a fertőzés terjedésének tempóját.A betegség góca továbbra is a közép-kínai Vuhan város és Hupej tartomány, de találtak már megbetegedéseket más nagyvárosokban, így Pekingben, Sanghajban, Sencsenben és Kantonban is.

Vuhanban naponta már több mint 15 ezren kerülnek kórházba magas lázzal, ami ötszöröse az ilyenkor szokásosnak. A városban 62 kórháznak van lázklinikája. A város párttitkára hétfőn este a sajtónak azt mondta, hogy zsúfoltság alakult ki a kórházi felvételeknél, de a helyzet javul.

Japán evakuálja polgárait Vuhanból

A japán kormány charter járatot küld a koronavírus gócpontjának számító kínai Vuhan városába helyi idő szerint kedden éjjel, hogy hazaszállítsa ott tartózkodó állampolgárait, írja a CNN. Toshimitsu Motegi japán külügyminiszter sajtótájékoztatón arról beszélt, hogy a gép szerdán reggel száll majd fel Vuhanból és várhatóan aznap dél körül ér majd Tokióba.

JÓL JÖNNE 1 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 1 millió forintot igényelnél 36 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 33 952 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 14,41 %), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank 33 972 forintos törlesztőt (THM 14,45%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

 

Első körben nagyjából kétszáz japán állampolgárt evakuálnak a helyszínről. Összesen körülbelül 650 japán jelezte hazája kormányának, hogy menekülne, ezért várhatóan a napokban újabb gépeket küldenek még a többiekért Vuhanba.

Bezuhant a tőzsde

Három hónap óta nem estek akkorát a New York-i értéktőzsde főbb mutatói, mint a hétfő zárásra. Az ok a koronavírus lehetséges kínai gazdasági következményei. A tízmilliókat érintő karantén és az átlagosnál jóval nagyobb kínai transzparencia ellenére a járvány gyorsan terjed, és Peking szerint most jön a küzdelem legnehezebb része; a győzelemért pedig egyes félelmek szerint komoly árat kell majd fizetnie az országnak, és közvetve a világgazdaságnak is - írja az Index.

A portál grafikonjain is látszik, hogy a 30 vezető iparvállalat Dow Jones indexe 455,63 ponttal, 1,57 százalékkal, 28 534,10 pontra csökkent. Az S&P 500-as mutatója 52,02 ponttal, 1,58 százalékkal gyengült és 3243,45 ponton fejezte be a napot. A technológiai részvények Nasdaq Composite mutatója 175,60 ponttal, 1,89 százalékkal lett alacsonyabb, 9139,31 ponton zárt.

Önként karanténba vonul Bódi Guszti

Jelenleg is Thaiföldön nyaral a Bódi-házaspár, akik komoly döntést hoztak meg: hazatérésük után Guszti és Margó önként karanténba vonul.

Amint édesapámék hazaérnek, az első dolguk az lesz, hogy elvégeztetnek egy tesztet, ami kimutatja, hogy vírushordozók-e, és mivel a lappangási idő egy hét, ez idő alatt anyu és apu otthon maradnak a házban, nem érintkeznek senkivel. Ez így természetes, hiszen sem minket, sem az unokákat, sem pedig a közönséget nem akarják veszélynek kitenni

- mondta a Ripostnak a házaspár fia, Bódi Csabi. Hozzátette, a december óta kint nyaraló szülők elővigyázatosak: naponta többször kezet mosnak, kerülik a tömeget, hogy ezzel is védekezzenek egy esetleges koronavírus-fertőzéssel szemben - ugyanis Thaiföldön is kimutatták a kórokozó jelenlétét.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

Egykor kubai textilmunkásoktól volt hangos, most közösségi finanszírozásból újul meg a patinás budapesti gyárépület (x)

A hiánypótló naturális, és letisztult berendezési trendeket kedvelő fotós közösség számára a Nordix már nem ismeretlen.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. március 28. csütörtök
Gedeon, Johanna
13. hét
Március 28.
Nagycsütörtök
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum Retail Day 2024
Magyarország legfontosabb kiskereskedelmi rendezvénye - Inspiráló előadók, izgalmas előadások, gyakorlati tudás.
Most nem