Nem csoda, hogy külföldre mennek az orvosok: ennyivel keresnek többet

2019. május 7. 13:30

Az orvosok átlagbére eléri a 84 ezer koronát (1,092 millió forint), míg a nővéreké a 43 ezer koronát (559 ezer forint), így az egészségügyi dolgozók bérei az úniós átlagbért hozzák Csehországban - közölte a cseh egészségügyi minisztérium a sajtótájékoztatján. A 2018-as év végén a kórházi orvosok havi átlágbére majdnem két és félszer volt több, mint az általános országos átlagbérek, míg a növérek bére 121 százalékát tette ki az átlagnak. Ez az orvosoknak 77 944 koronát, a nővéreknek 38 500 koronát jelentett.

Az idén 7 százalékkal emelkedik az orvosok és a nővérek bére a cseh kormány rendelete alapján. 2016-ban az egész unióban orvosok a tagállamok átlagbérének 2,4 százalékát keresték meg, míg a nővérek 1,07 százalékát - az Eurostat kimutatása szerint. A cseh orvosoknál ez a mutató 2,2 százalék, illetve a nővéreknél 1,1 százalék - írja a profitline.hu. 

Ha a minisztérium által nyilvánosságra hozott számok a valóságot tükröznék, a cseh egészségügy nem függene az ukrajnai orvosoktól, és a cseh orvosok nem mennének külföldre 

- válaszolta az egészségügyi miniszter, Adam Vojtek által közölt adatokra Milan Kubek, a Cseh Orvosi Kamara (LOK) elnöke. A LOK régóta sérelmezi, hogy a minisztérium nem szünteti meg az ukrán orvosoknak és nővéreknek adott kivételt, miszerint nyelvvizsga nélkül, az ukrajnai papírok alapján alkalmazhatják őket a csehországi kórházak. Pedig a régiók (megyék) szövetsége szerint több vidéki kórház működése nagyban függ a külföldi orvosok alkalmazásától.

Az ÚZIS adatai szerint a kórházakban mintegy 21 500 orvos és 45 ezer nővér dolgozik. A cseh egyetemeken évente 1000-1100 orvos végez, akiknek 10 százaléka Nyugat-Európában vállal munkát. A a magasabb fizetés és a jobb munkakörülmények motiválják őket, hogy külföldön dolgozzak, mindeközben a csehországi kórházakban egyre több a szlovák és az ukrán orvos, illetve nővé.

NEKED AJÁNLJUK
Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

Egykor kubai textilmunkásoktól volt hangos, most közösségi finanszírozásból újul meg a patinás budapesti gyárépület (x)

A hiánypótló naturális, és letisztult berendezési trendeket kedvelő fotós közösség számára a Nordix már nem ismeretlen.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. március 29. péntek
Auguszta
13. hét
Március 29.
Nagypéntek
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
CSOK Plusz - hírek, tudnivalók
A legfontosabb hírek, elemzések, és a részletszabályok a 2024-től elérhető CSOK Plusz-ról.
Most nem