A gyógyszerhiány az egyik legnagyobb problémát az antibiotikumok gyártásában okozhatja.
Alig két éve kezdte meg működését az úttörő egészségügyi mobilalkalmazás, de már több mint 13 ezer felhasználója van. Decemberben az applikációt fejlesztő cég még 200 millió forintos tőkebefektetést is kapott. A MediCall mobilalkalmazás célja, hogy megkönnyítse a kommunikációt orvos és páciens között, illetve a várakozi idő nélküli szakellátás biztosítása a betegek számára.
"Dr. Google"-nek leáldozott
Az alkalmazás tervezői a "dr. Google" orvoslás ellen küzdenek, vagyis alternatívát kínálnak azoknak, akik egy-egy egészségügyi probléma kapcsán gyors és szakszerű választ szeretnének valódi szakemberektől, de nem az internetről akarnak informálódni. Segítségével pedig nemcsak a betegek kapnak azonnali szakmai tanácsot, de
A teljes koncepciót és a mobilalkalmazást kifejlesztő magyar kézben lévő vállalkozás, a MediCorp Hungary Zrt. sikereire felfigyelt az egészségügyi szektor és a befektetői kör is. Ennek eredményeképpen a cég újabb szintre lépett: 2018 decemberében sikeresen zárt egy 200 millió forintos tőkebevonást a Solus Capital Kockázati Tőkealappal.
- mondta Gáspár Péter, a MediCorp Hungary Zrt. vezérigazgatója.
A MediCall sokkal célravezetőbb megoldást kínál: kapcsolatba léphetünk közvetlenül a problémánknak megfelelő szakorvossal telefonon vagy írásban, aki pontos információt tud adni nekünk.
Már az elejétől fejlődést prognosztizáltunk, tisztában vagyunk a magánegészségügy rohamos fejlődésével és a digitalizáció fontosságával. Úgy gondolom, hogy az elmúlt két is bizonyítja, hogy a szolgáltatásunk hiánycikk volt eddig Magyarországon.
- tette hozzá Gáspár Péter.
A rendszer egyszerűen és transzparensen működik. A beteg a MediCall alkalmazáson keresztül éri el a szakorvost, kapja meg a hiteles tájékoztatást és fizeti a meghatározott díjat, az orvos pedig a MediCorp-tól veheti kézhez az elvégzett munkája után járó összeget. A szolgáltatás gyors, a nap 24 órájában elérhető:
Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!
A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)
Az orvosok számára pedig könnyen tervezhető, ugyanakkor rugalmas is ez a fajta munkavégzés, hiszen egy okostelefon segítségével akkor és ott tud kapcsolódni a MediCall rendszeréhez, amikor és ahol számára az megfelelő. A betegek biztonságát pedig növeli, hogy a telefonos konzultáción kívül az applikáción keresztül házi vizitet is lehet kérni.
- mondta Detrekői László, a Solus Capital szenior tanácsadója.
A beteg választja ki a vizitet végző orvost
A tőkebevonás által a MediCorp Hungary Zrt. szélesebb körben tudja kiterjeszteni a házi vizit szolgáltatását, mely eddig Budapesten és környékén volt elérhető. A lehetőségek kibővülnek, egyre több orvos szerződhet partnerként a MediCorphoz, így már vidéken is kérhetünk házi vizitet.
A regisztrált felhasználók, azaz a páciensek száma már meghaladja a 13 ezer főt. Egy házi vizitnél különösen fontos, hogy a beteg bizalommal forduljon az orvoshoz. A mobilapplikáción keresztül kiválasztható, hogy a páciens lakókörnyékén mely orvosok érhetőek el az adott pillanatban, és az adatlapjuk alapján számára ki a legszimpatikusabb.
Az alapítók kiemelték, hogy a tőkebefektetés abban is nagy segítséget jelent, hogy az eddigiekhez hasonlóan ezután is a piaci igényekhez tudják igazítani az alkalmazást a fejlesztői gárda segítségével és így a szolgáltatás mögött álló informatikai rendszert folyamatosan fejlesztik és bővítik a jövőben is.

Riasztó helyzetbe kerültek ezek a magyar betegek: ezer termék vált hiánycikké, amire szükségük lenne
A gyógyászati segédeszköz árusító boltoknak több mint ötöde zárt be az elmúlt egy évben.

Azonnal gyanakodj, ha ilyen tüneteid vannak: semmiségnek tűnhet, de komoly betegség előjele is lehet
Minden ötödik páciens, aki szédüléses panaszokkal fül-orr-gégészeti szakrendelést keres fel, jóindulatú helyzetfüggő szédülésben, BPPV-ben szenved.
Beszámolók szerint az 1-3 éves korosztály 25%-a - tehát minden negyedik gyermek - elutasít valamilyen ételt, és sokuknál óvodás, általános iskolás korban is fennáll még a probléma.
Az egyre népszerűbb finanszírozási forma itthon is gyorsan terjed, egyre többen ismerik és használják.
Bár sokat fejlődött az utóbbi években a hazai startup ökoszisztéma, még egy nagyságrenddel, szinte minden fontos mutatóban le van maradva a régiós élvonaltól.
A 120 fős tulajdonosi közösség mellé most Balogh Petya cége is beszállt a Brancs közösségi finanszírozási platformba.
-
Videó: Budapesten rendezték a klímaszerelők világbajnokságát
Elméleti teszt, hibaelhárítási és forrasztási feladat várta a szerviztechnikusokat.
-
A férfiak jobban állnak anyagilag és határozottabbak is a pénzügyekben
A nők nagyobb eséllyel élték fel megtakarításaikat az elmúlt években.
-
Így lesz klímaberendezés a kerti kútból – startupokat díjazott az MVM
A hetedik alkalommal megrendezett MVM Edison startup versenyen az egyediség és a nemzetközi ambíciók is számítottak.
Sustainable World 2023
Portfolio Balaton Business Forum 2023
BUDAPEST - Pörgessük fel együtt a hazai KKV szektort!


