16 °C Budapest

Fontos változás a patikákban: ezt mindenkinek tudnia kell, aki gyógyszert vált ki

2019. március 10. 13:01

2017 novemberében élesedett az eRecept szolgáltatás, ami azonban még mindig nem zökkenőmentes. Egy olvasónk arról tájékoztatta lapunkat, hogy egy budapesti patikában hiába próbálta a korábbi cikkünkben említett módon, eSzemélyivel kiváltani az eReceptjét: nem járt sikerrel.

2017 novemberében indult Magyarországon az eRecept, melynek segítségével sokkal könnyebben, papír nélkül válthatjuk ki gyógyszereinket, miután az orvos felírta azokat. Az eRecept bevezetésétől azt várták, hogy egyszerűbben és kényelmesebben juthatunk majd hozzá a számunkra rendelt készítményekhez. 

Ahogy arról a Pénzcentrum is beszámolt, néhány hete akár eSzemélyivel is kiváltható a gyógyszer, mivel már több ezer patikába telepítették az ehhez szükséges kártyaolvasókat. Ám a gyakorlat azt mutatja, hogy nem mindig zökkenőmentes a kiváltás. Egy olvasónk kipróbálta az új rendszert, volt eReceptje, volt eSzemélyi igazolványa, de a körúti gyógyszertárban értetlenül fogadták a próbálkozását:

Úgy néztek rám, mint borjú az új kapura. A TAJ-kártyám felmutatásával persze hozzájutottam a gyógyszereimhez, de ezt a műveletet sem fogadta ujjongva a gyógyszerész.

Ennek oka az volt, hogy egyrészt a gyógyszer előírt adagolása gyorsan eltűnik a képernyőről, és nem lehet visszahozni, másrészt egy papírfecnire fel kellett firkantania az orvosom munkahelyét, amit tőlem kérdezett meg, mert az eRecepten állítása szerint ez nincs rajta. A gyógyszerész elmondása szerint erre azért volt szükség, mivel a törvény előírja az orvos azonosíthatóságát az esetleges téves kiadások, vagy gyógyszer-visszahívások miatt - írta lapunknak Zoltán. Ám a helyzet korán sem kétségbeejtő, hiszen később, egy másik patikában már minden probléma nélkül igénybe tudta venni az új szolgáltatást

Alapfeltétel: eSzemélyi

Már 3 éve, hogy az állam megkezdte az átállást az elektronikus személyi igazolványra. Ennek legnagyobb előnye, hogy lehetővé teszi a személyes adatok, az adóazonosító jel és TAJ igazolását is egy kártyával. A többfunkciós OkosOkmány segítségével már az ország összes patikájában lehetőségünk van e-recept kiváltására. 

Az Állami Egészségügyi Ellátó Központ nyolcvankétezer elektronikus személyi igazolvány leolvasó készüléket bocsátott az egészségügyi intézmények rendelkezésére. Az Elektronikus Egészségügyi Szolgáltatási Tér (EESZT) tesztelése még 2017 novemberében indult el, azóta már a kezdetleges technikai problémákat is kiküszöbölték. 

Már több mint 4 millió e-személyi van forgalomban, így az ilyen okmánnyal rendelkező betegek elvileg az ország bármely patikájában ki tudják váltani az eReceptjeiket. Megkérdeztük a Hálózatban Működő Gyógyszertárak Szövetségét, és lapunk megkeresésére Dr. Marjai Tamás, szakmai igazgató adott válaszokat.

Mennyire népszerű a betegek körében ez az új gyógyszerkiváltási mód?

Az általános tapasztalat az, hogy a betegek csak elvétve váltják ki ezzel a módszerrel a vényeiket. Annak ellenére, hogy sokan rendelkeznek már e-személyi igazolvánnyal, kevesen használják is azt aktívan. Ennek legfőbb oka valószínűleg az, hogy kevesen jegyzik meg a kártyához tartozó 6 jegyű PIN kódot.

Megkérdeztük a patikákban dolgozó gyógyszerészeket is a témáról és a válaszaik ezzel egybehangzóak voltak. Volt, aki egy év alatt egy ilyen esettel sem találkozott, mások is csak 1-2 eKiváltással évente. Ha jár is a patikába olyan beteg, aki rendszeresen így váltja ki a gyógyszereit, számuk elenyésző.

Az eReceptet eSzemélyivel kiváltó beteg ritkább, mint a fehér holló.

A név nélkül nyilatkozó gyógyszerészek is azt tapasztalták, ha fel is merül a betegekben a lehetőség, a leggyakoribb probléma, hogy nem tudják a személyihez tartozó PIN-kódot. Enélkül viszont a patikus nem fér hozzá a kártyán tárolt adatokhoz, és nem adhatja ki a vényköteles gyógyszert. Találkoztak olyan beteggel is, aki azért próbálkozott hiába, mert nem is tartozott PIN-kód a frissen elkészült OkosOkmányához:

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

Az okmányirodában nem javasolták neki, hogy csináltassa meg a kódot, mondván fölösleges, mert sehol sem tudják leolvasni.

Így  élték meg a patikák az átállást az új rendszerre

A rendszer indulásakor még a betegek is csak ismerkedtek az új lehetőségekkel, így a gyógyszertárakra nem nehezedett nyomás az e-személyi használatával kapcsolatban. Az EESZT és az e-recept bevezetése sokkal nagyobb kihívás elé állította a gyógyszertárakat

- mondta el  Dr. Marjai Tamás.

Eredményes lesz az új rendszer?

Az e-személyi igazolvány előnye, hogy nem kell több azonosító kártyát magunknál hordani. Ez hosszú távon mindenképpen előnyös lesz, azonban jelenleg még nem sokan használják ki az e-személyiben rejlő lehetőségeket. A gyakorlatban problémát az jelenthet, ha a kártya sérül vagy a beteg elfelejti a PIN kódját, így a gyógyszertárban nem tudják kiolvasni a szükséges adatokat

- közölte a szakmai igazgató.

Sokan nem tudják, hogy elektronikus személyi igazolvánnyal csak elektronikus vényeket lehet kiváltani a gyógyszertárakban. Az eSzemélyi több funkciót is ellát: a beteg azonosítására, és a kártyában tárolt TAJ szám alapján az EESZT-hez való hozzáférésre.

Az eRecept kiváltása eSzemélyivel így zajlik:

  • Behelyezzük a leolvasóba a kártyát
  • Beütjük az e-személyinkhez tartozó PIN-kódot
  • A gyógyszerész így hozzáfér az EESZT-en keresztül a vényhez, amely alapján kiadja a felírt készítményt.

Egyelőre továbbra is működik az eRecept kiváltás másik módja a TAJ-kártya és személyi igazolvány felmutatásával, és év végéig még a papír alapú vények is forgalomban maradnak. 2020-ig még az eReceptet felíró orvosok is kötelesek papír alapú ún. felírási igazolást adni. 

Erre azért van szükség, mert gyakran nem maga a beteg váltja ki saját gyógyszerét, hanem sok esetben más családtag megy a patikába a recepttel. Az e-receptre viszont csak az a beteg kapja meg a gyógyszert, akinek a nevére a vény szól, és igazolni tudja magát. A patikusok által jelzett gyakori problémát egyelőre a felírási igazolás felmutatásával lehet áthidalni, ha más gyógyszerét szeretnénk kiváltani.

Tehát más eReceptjét csak ezen a módon lehet kiváltani.

Úgy tűnik, az elektronikus közigazgatás és elektronikus egészségügy fejlesztése folyamatosan zajlik, és egyre több funkciója lesz elérhető, azonban jelenleg még kihasználatlan. Az eRecept eSzemélyivel történő kiváltása annak ellenére nem terjedt még el, hogy elvileg már több mint 4 millió OkosOkmány van forgalomban.

NEKED AJÁNLJUK
Járt már homoktövis szüreten? Most megteheti! (x)

Nyílt homoktövis élményszüretet hirdet augusztus-szeptemberre egy Tápió-vidéki, többszörösen díjazott gazda.

Ősi magyar hagyományokhoz nyúlhatnak vissza vidéken: ezzel felvehetik a kesztyűt a klímakrízissel

A legeltetés szó hallatán mindenkinek többnyire az alföldi legeltetés, a puszta, a Hortobágy jut eszébe, nem pedig a Balaton, vagy az erdős-fás-dombos vidékek.

Jártál már homoktövis szüreten? Most megteheted! (x)

Nyílt homoktövis élményszüretet hirdet augusztus-szeptemberre egy Tápió-vidéki, többszörösen díjazott gazda.

Moziest: új társasjáték filmrajongóknak (x)

A filmvilág szerelmeseinek nyújt különleges szórakozást egy új társasjáték, amely egyszerre teszteli a filmismereteket és teremt gyorsan oldott légkört baráti összejöveteleken.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. október 15. kedd
Teréz
42. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
REA 2024 SUMMIT – Powered by Pénzcentrum
A magyar Real Estate Agent találkozó a Kalmárok közreműködésével
Future of Finance 2024
Mi lesz a szerepe a pénzügyekben az AI-nak?
Sustainable World 2024
Zöld finanszírozási lehetőségek, befektetési döntések, ESG megfelelés
EZT OLVASTAD MÁR?