Pénteken dönt a Fővárosi Közgyűlés a Budapesti Közlekedési Központ új gyalogosstratégiájáról, amelynek célja, hogy minél többen és minél többet gyalogoljanak a fővárosban.
Európai összehasonlításban továbbra is kevés halat fogyaszt a magyar lakosság, annak ellenére, hogy az elmúlt időszakban megkétszereződött a fogyasztás - írja a Népszava.
Az éves halmennyiség mintegy harmadát karácsonykor fogyasztják a magyarok - tudta meg a Népszava Németh Istvántól, a Magyar Akvakultúra és Halászati Szakmaközi Szervezet elnökétől.
Egy magyar állampolgár évente átlagosan 6-6,5 kilogramm édesvízi és tengeri halat, rákot, kagylót és egyéb tenger gyümölcseit fogyaszt, szemben a 18-22 kilós európai átlaggal. Ebből is mindössze 1-1,6 kilogramm a hazai tógazdaságokból származó hal.
Németh István hozzátette, hogy a vizek szennyezettsége miatt a tengeri halakban egyre több az emberi szervezetre káros anyag, ellentétben a halastaviakkal, ezért is tanácsosabb lenne több magyar halat enni. A karácsonykor értékesített halak 65-70 százaléka ponty - derül ki a cikkből.
Lévai Ferenc, az Aranyponty Zrt. vezérigazgatója azt mondta a lapnak, hogy ha a gyógyszerekre költött összeg 10 százalékát halvásárlásra fordítanánk, 20 százalékkal kevesebbet kellene költenünk gyógyszerekre.
-
Nem kell többé számolgatni az INTERSPAR-okban és több mint 200 SPAR áruházban: maximális spórolás a JOKER kuponnal (x)
Nem kell többé azon gondolkodnod, melyik termékre érdemes felhasználnod a JOKER kupont!
-
Végre kristálygömb nélkül is tudhatod, mennyit fog érni az autód 4 év múlva (x)
Alacsony havidíjak és 4 év után is garantált visszavásárlási ár egy különleges programban.






