12 °C Budapest

Súlyos kór közeledik: ez a leghatékonyabb védekezés ellene

MTI
2018. november 5. 09:00

Elsősorban a súlyos szövődmények elkerülése miatt érdemes beadatni az influenza elleni védőoltást - írja a hétfői Népszava annak kapcsán, hogy a napokban megérkeztek a betegség elleni vakcinák.

A lap által megszólaltatott oltásszakértő, Ócsai Lajos szerint a héten megkezdődhet a krónikus betegek, a 60 évesnél idősebbek és a terhesek térítésmentes kampányoltása.

Hozzátette, ugyan az influenza elleni vakcina nem tartozik a legtökéletesebb oltóanyagok közé, az oltás révén az egészséges oltott felnőttek 60-80 és az idősek - akiknek az immunrendszere már eleve gyengébb - 40-60 százaléka elkerüli az influenzát. A védőoltás pedig valamennyi korcsoportban 60-90 százalékkal csökkenti a szövődmények, például a tüdőgyulladás kialakulásának esélyét. Bizonyított, hogy aki minden évben beoltatja magát influenza ellen, sokkal védettebb.
    

Egyelőre nem tudni, az idén mely vírusok okozzák majd a járványt. A háziorvosoktól kérhető oltóanyag háromkomponensű, viszont nincs benne a 2017-ben rendkívül sok megbetegedést okozó influenza B vírus elleni anyag. Így akinek eleve nem jár a térítésmentes oltás vagy biztosabb védelmet szeretne a várható járvány idején, annak ajánlott a négykomponensű oltás. Ez a vakcina a patikában vásárolható meg, de csak recept ellenében, hozzávetőleg 3000 forintért - olvasható a Népszavában.

NEKED AJÁNLJUK
NAPTÁR
Tovább
2026. április 10. péntek
Zsolt
15. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
AI in Energy 2026
Átlátható adat és energia
AgroFood 2026
Élelmiszeripari konferencia május 19-én
Portfolio Investment Day 2026
Éve Signature előfizetéssel INGYENES részvétel!
Hitelezés 2026
Lakossági hitelek: fenntartható növekedés vagy túlhevülés?
Women's Money & Mindset Day 2026
Hogyan gondolkodnak a nők pénzről, kockázatról és jövőről?
EZT OLVASTAD MÁR?