Az Audi Hungaria győri gyárában megkezdődtek a bértárgyalások: a munkáltató elzárkózik az alapbéremeléstől és több juttatás fenntartásától.
Ahogy arról szeptember 7-én, a 24.hu cikke alapján beszámoltunk, az ajkai kórház intenzív osztályán az összes ápoló felmondott. A múlt pénteki lapinformációt a Magyar Imre Kórház főigazgatója cáfolta, mint azt a Pénzcentrum számára eljuttatott közleményében leírta, a hír "valótlan állításokat tartalmazott. Az ajkai kórház intenzív osztályának nővér állománya biztosított, a betegellátás zavartalan és folyamatos." A 24.hu mai cikke szerint viszont úgy sikerült orvosolni a helyzetet, hogy Székesfehérvárról hoztak bérnővéreket, illetve visszahívtak korábban nyugdíjba vonult szakdolgozókat.
Mint arról korábban, a 24.hu cikke alapján beszámoltunk, a nyár folyamán felmondtak az ápolók az ajkai kórház intenzív osztályán; jelenleg is vannak még, akik még a felmondási idejüket töltik. A hírt később, maga a a Magyar Imre Kórház főigazgatója cáfolta. Mint azt a Pénzcentrum számára eljuttatott közleményében írta, a hír
Ma reggel a 24.hu újabb cikket közölt a témában; meg nem nevezett forrásokra hivatkozva azt írják, hogy a kórház most egy cégen keresztül közvetített nővérekkel és nyugdíjas szakdolgozókkal igyekszik pótolni a munkaerőhiányt.
Mint fogalmaznak, olyan is előfordul, hogy Budapestről utaztatnak le ápolókat, majd viszik vissza őket a műszak végén. A 24.hu-nak név nélkül nyilatkozó források azonban úgy vélik, hosszú távon ez sem megoldás, a bérnővérek megjelenése ugyanis könnyen bérfeszültségekhez vezethet a kórházban, ezek az ápolók ugyanis általában jobban keresnek, mint az intézmény állandó alkalmazottai.
A portál információi szerint belső átcsoportosítással is próbálják megoldani a nővérhiányt: a sürgősségi és a szülészeti osztályról rendeltek át dolgozókat az intenzív osztályra.
-
Elfogyott a munkaerő? Ilyen szakembereket keresnek most leginkább a cégek
Hiába a versenyképes bér, egyre több pozícióra egyszerűen nincs jelentkező.
-
Negyedik éve piacvezető a Toyota Magyarországon (x)
A Toyota 2025-ben is megőrizte piacvezető helyét Magyarországon.
-
Taxizás stresszmentesen? Mutatjuk a leghasznosabb funkciókat! (x)
Kényelem és biztonság minden út során: fedezd fel a Bolt beépített biztonsági funkcióit!
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







