Kylian Mbappé kórházba került akut gyomorhurut miatt, ezért hagyta ki a Real Madrid klubvilágbajnokságon játszott nyitómeccsét az Al-Hilal ellen
A leggyakrabban előforduló mellráktípus korai stádiumában az esetek zömében el lehet kerülni a kemoterápiát - állítja egy új, mérföldkőnek számító tanulmány, amelyet a BBC News ismertetett vasárnap.
Az eddigi legnagyobb szabású, mellrákkezeléssel foglalkozó kutatás során genetikai teszttel elemezték a tumorok veszélyességét. Az onkológus szakorvosok ezt követően állapították meg, hogy a leggyakrabban előforduló mellráktípus kezdeti stádiumában szenvedő nők 70 százalékát meg lehetne kímélni a kemoterápiától.
A kutatások alapján a brit klinikákon hétfőtől változtatnak a megszokott protokollon, és az említett csoportba tartozó nőket csak sebészeti beavatkozással és hormonterápiával kezelik majd. A daganatos betegekkel foglalkozó közhasznú szervezetek szerint ez a változás évente háromezer nőt érint Nagy-Britanniában. Az Egyesült Államokban pedig évente mintegy 70 ezer nőt kímélhet meg a kemoterápiától.
A kemoterápiát gyakorta alkalmazzák a műtétek után a mellrák terjedésének vagy visszatérésének megakadályozására. A terápia életet menthet, de a toxikus hatású gyógyszerek súlyos mellékhatásokkal járnak, a páciensek a hányástól a fáradtságon és a terméketlenségen át az állandó idegi fájdalomig sok szenvedésnek vannak kitéve. Ritka esetekben szívelégtelenséget és leukémiát is okozhat a kemoterápia.
Az amerikai Országos Rákkutató Intézet (NCI), egyes alapítványok, valamint a mellrákkal kapcsolatos amerikai postai bélyegek bevételei révén finanszírozott kutatáshoz 10 ezer 273 mellrákban szenvedő nő daganatának genetikai vizsgálatát végezték el az Oncotype DX elnevezésű teszttel. Azoknak a nőknek, akiknek a teszteredménye alacsony értéket mutatott - a páciensek 16 százalékának - azt mondták, hogy nincs szükségük kemoterápiára, akiknél magas volt az érték - a páciensek 17 százalékának -, előírták a kemót.
A legtöbb nő - 67 százalék - azonban egy köztes eredményt kapott, ami azt jelenti, hogy nem volt eldöntött a kezelésük. Mindannyian átestek a daganateltávolító műtéten és hormonterápián, de a csoport fele kemoterápiát is kapott. A chicagói rákkutató konferencián bemutatott adatok azt jelzik, hogy ezeknek a nőknek ugyanakkora volt a túlélési arányuk kemoterápiával (93,8 százalék), mint a nélkül (93,9 százalék), tehát a kemoterápia nem jelentett különbséget.
A New York-i Albert Einstein Rákközpont tudósai által vezetett kutatás a BBC News beszámolója szerint azért jelent ritka áttörést a rákkutatásban, mivel nemcsak olcsóbbá teszi a kezelést, hanem a gyakorlatban is változást hoz. A londoni Royal Marsden kórház konzultánsa, Alistair Ring hangsúlyozta: az onkológusok régóta vártak ezekre az eredményekre, amelyeket hétfőtől a gyakorlatba is átültetnek.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 19 899 074 forintot 20 éves futamidőre már 6,42 százalékos THM-el, havi 145 468 forintos törlesztővel fel lehet venni az UniCredit Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a CIB Banknál 6,93% a THM, míg a MagNet Banknál 6,87%; az Erste Banknál 6,89%, a Raiffeisen Banknál 7,00%, a K&H Banknál pedig 7,28%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
A tanulmány szigorúan a korai stádiumú mellrákos esetekre vonatkozik, kifejezetten azokra, amelyeket még hormonterápiával kezelni lehet, és a rák nem terjedt át a nyirokcsomókra és nem volt jelen HER2-mutáció, amely miatt gyorsabban növekszik a daganat. A teszteket akkor végezték el a daganatos szöveteken, mikor sebészetileg eltávolították azokat.
Az alkalmazott genetikai teszt 21 gén aktivitási szintjét mutatja ki, ezek jelzik, mennyire agresszív egy daganat. A brit Mellrák Gondozó közhasznú szervezet munkatársa, Rachel Rawson kiemelte: a bizonyos típusú mellrákban szenvedő nők naponta küzdenek a szörnyű dilemmával, hogy vállalják-e a kemoterápiát vagy sem, anélkül, hogy bizonyosak lehetnének benne, hogy a javukat szolgálja. Mint hozzáfűzte: nagyszerű újság, hogy ez az áttörés nők ezreit szabadíthatja meg a kemoterápia szenvedéseitől.
A kutatás eredményeit vasárnap a Klinikai Onkológusok Amerikai Társaságának éves kongresszusán ismertették, és a tanulmány a New England Journal of Medicine című folyóiratban jelent meg.

Súlyos, ami kiderült az "önkéntes" gyógyszertári árcsökkentésről: erről minden magyarnak tudnia kell
Az önkéntes gyógyszerár-korlátozás keretében 25 nem támogatott gyógyszer árát csökkentik a nagykereskedők, amelyek közül 24 szerepel a KSH fogyasztói kosarában.
"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.
Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?
A környezettudatos, fenntartható életmód kialakítása mindannyiunk közös érdeke.
Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.


