11 °C Budapest

Veszélyes szokások rabjai a magyarok: az egészségük is rámehet

2018. április 17. 14:18

A mindennapi rutin erősen befolyásolhatja az ember egészségügyi állapotát. Sokan például kávéval kezdik a napot, elsunnyogják a reggelit vagy rágják a körmüket. Mindezt úgy, hogy közben nem is gondolják mekkora veszélyeknek teszik ki magukat e szokások által.

Mindennapi szokásaink nagymértékben befolyásolhatják egészségügyi állapotunkat. Sokan például kávéval kezdik a napjaikat vagy egyszerűen csak az íróasztaluknál ügyködve dobják be az ebédet vagy a vacsit. Sok jó azonban nem származik egyik szokásból sem, előbbinél ugyanis van sokkal egészségesebb és hasznosabb napindító folyadék is, utóbbi esetében pedig a figyelmes evés hiánya hosszú távon könnyen plusz kilókat jelenthet bármelyikünknek.

1. Elsunnyogott étkezés

Sokan hajlamosak arra, hogy valamelyik napi étkezést egyszerűen elsunnyogják. Sokan nyugtathatják persze azzal magukat, hogy "ha nem eszek, felesleges kalória sem jut be a szervezetembe", ez azonban egyáltalán nem jó stratégia.

Az Amerikai Epidemológiai Folyóirat szerint ugyanis azok, akik elhagyják a reggelit 4,5 félszer nagyobb eséllyel lesznek túlsúlyosak, mint a rendesen reggeliző társaik. A magyarázat persze egyszerű, azzal, hogy az étkezés kimarad, az éhségérzet sem tűnik el, amit sokan apró csemegékkel pótolnak szinte egész délelőtt. Ez viszont felborítja az ember egészséges vércukorszintjét. Egy kiadós reggeli tehát sohasem lehet igazán para, úgyhogy nyugodtan előkerülhet a tojás, a bacon, különböző sajtok és némi szénhidrát is.

2. Körömrágás

Először is, a körömrágás senkit nem tesz vonzóvá, sőt... Ezen felül a tövig lerágott körmök és feltépkedett köröm körüli bőrredők komoly egészségügyi kockázatot is jelenthetnek. Az itt keletkezett sebeken ugyanis a baktériumok könnyen utat találhatnak maguknak a szervezetbe.

Az Orális Mikrobiológia és Immunológia Magazinban (USA) szereplő egyik kutatás például feltárta, hogy az E. coli baktérium előfordulása a körmüket rágó emberek esetében 76 százalékos volt, míg azok akik tartózkodnak ettől a szokástól, csak 26,5 százalékban fertőződtek meg.

3. Egész napos ülés

Egyre több tudományos értekezés számol be arról, hogy ha valaki egész nap ül, annak rövidebb élet lesz a jussa. A veszély tehát valós, úgyhogy itt az ideje minél előbb tenni az állandó irodai üldögélés ellen. Ha teheted, mindenképp szereztess be magadnak egy álló munkavégzéshez is alkalmas állítható asztalt, emellett pedig minden fél órában sétálj egy kört az irodák között vagy a lépcsőházban. Első hallásra macerásnak tűnhet, de megéri.

4. Régi ágynemű

Baktériumok tömkelege kerülhet az éppen alvó testbe, akkor ha az ágynemű nincs elég gyakran cserélve.

JÓL JÖNNE 1 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 1 millió forintot igényelnél 36 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 33 952 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 14,41 %), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank 33 972 forintos törlesztőt (THM 14,45%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

 
A lepedőre rákerülhetnek különböző gombák spórái, baktériumok, állati szőr, pollenek, talajból származó föld, de még különböző testi váladékok és ürülék darabkák is

- hívta fel a figyelmet Phili Tierno, a New York-i Egyetem Orvostudományi Egyetemének mikrobiológusa és patológusa. Éppen ezért fontos, hogy hosszú hetekig semmiképp se hemperegjen senki ugyanabban a huzatban.

5. Alacsony zsírtartalmú ételek

Az alacsony zsírtartalmú megnevezés első blikkre mindenkinek azt jelenti, hogy az adott terméktől kevésbé lehet hízni, tehát egészségesebb. Ez azonban nem egészen igaz. Szakértők például arra figyelmeztetnek, hogy sok termék ettől függetlenül tele lehet cukorral és nátriummal (súly gyarapodsát idézhetnek elő). Érdemes tehát mindig elolvasni a fehér címkéket, nem pedig első felindulásból bedőlni a csalogató megnevezéseknek.

6. Evés az íróasztalnál

Csábító lehet az ebédet vagy a vacsit gyorsan, az íróasztal mellett elfogyasztani. Ez azonban a testre egyáltalán nincs jó hatással. A sebtiben lefolytatott étkezés ugyanis nem ad lehetőséget a figyelmes evésre. Ez pedig hosszú távon plusz felszedett kilókhoz vezethet. Éppen ezért fontos, hogy mindig kellő időt biztosítsunk magunknak az étkezések időtartamára.

7. Kezdjük a napot kávéval

Sokunknak ébredés után első dolga, hogy főz egy jó kis kávét odahaza vagy vásárol egyet valahol munkába menet. A kávé, mint ismert jól beindítja az anyagcserét, ezért okos választásnak tűnhet egyből ehhez nyúlni. A valóságban azonban ez nem egészen így van. Igaz, ami igaz egy jó erős fekete segít feldobni a vérnyomásod, és még az agyadban ülő álmos ködöt is eloszlatja, a tudomány szerint mégis jobb választásnak bizonyul két pohár sima víz.

A Klinikai Endokrinológia és Metabolizmus (USA) magazinban megjelent cikk szerint ugyanis kb. 2 deci víz ébredés után 30 százalékkal gyorsítja az anyagcserét. Célszerű tehát előbb a vizet szorgalmazni a kávéval szemben.

NEKED AJÁNLJUK
Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 19. péntek
Emma
16. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
CSOK Plusz - hírek, tudnivalók
A legfontosabb hírek, elemzések, és a részletszabályok a 2024-től elérhető CSOK Plusz-ról.
Most nem