A vidék általános leszakadása és a megfelelő infrastruktúra hiánya miatt ezek a térségek nem nyújtanak vonzó jövőképet a fiatal orvosok és családjaik számára.
A tavalyinál súlyosabb influenzajárványra kell számítani az idén Európában, ezért a szakemberek mindenkinek azt javasolják, hogy oltassa be magát - mondta az Egyesített Szent István és Szent László Kórház infektológus főorvosa az M1 műsorában.
Szlávik János azzal kapcsolatban mondta ezt, hogy az úgynevezett ausztrál influenza idén 137 ezer embert fertőzött meg Ausztráliában. Felhívta a figyelmet arra, hogy minden évben változik az influenzavírus és új törzsek alakulnak ki, és elkerülhetetlen, hogy az ausztrál vírustörzs elérje Magyarországot is. Ugyanakkor a már hozzáférhető oltóanyag védelmet nyújt a déli féltekén kialakult törzs ellen is. Ez nem jelent 100 százalékos védelmet, de aki beoltatja magát, biztos lehet abban, hogy ha meg is fertőződik, a betegség nem lesz súlyos lefolyású nála.
A főorvos elmondta: Magyarországon még mindig alacsony, 20-25 százalékos az átoltottság, miközben a kívánatos szint legalább 40 százalékos lenne. Hangsúlyozta: a jelenlegi légúti megbetegedéseket még nem az influenza okozza, mivel az általában december végén jelenik meg. Vagyis még mindenki időben beoltathatja magát, mivel a védettség kialakulásához, mintegy két hét szükséges.
Kiderült a hazai műtétek sötét titka: olcsó kínai implantátumok kerülhetnek a magyar betegek testébe
A modern életmód, a sportolási szokások megváltozása és még az elektromos rollerek terjedése is hozzájárul ahhoz, hogy krónikus fájdalmakkal szembesül a magyar lakosság.
-
Jubileum és új ritmus: érkezik a 35. Budapest Borfesztivál (x)
Új ritmusban és amerikai különlegességekkel várja a vendégeket a Budavári Palotában a Budapest Borfesztivál szeptember 9–12. között.
-
Az új iCAUR V27: klasszikus karakter, modern elektromos hajtás és szabadság, hogy bárhová elindulhassunk (x)
Az iCAUR V27 új megközelítést kínál az elektrifikált SUV-k világában.







