11 °C Budapest

Veszély a bölcsikben, ovikban: így óvd meg gyerekeid egészségét

2017. október 28. 11:31

Az elsőként közösségbe kerülő kisgyermekek immunrendszere még igencsak ki van téve a fertőzéseknek. A bölcsődei, óvodai közösségbe járó gyermekeknél nem ritka, hogy néhány nap játékkal teli gondtalanság után akár két hét betegség következik. Majd ismét pár nap óvoda és ismét két hét betegség, és ez így megy egy darabig. A szülők pedig a gyermekük gyakori megbetegedései miatt aggódnak. Ezért igen fontos, hogy minimalizáljuk a további megbetegedések számát, eshetőségét.

Hosszútávon mindig sokkal rosszabb, ha egy gyermeket betegen, például masszív orrfolyással, köhögéssel közösségbe visznek, pusztán azért, mert még láztalan. Betegsége megfelelő kezelés és ápolás nélkül jóval hosszabban fog zajlani, könnyebben alakulnak ki szövődmények, és nem utolsó sorban szétszórja a kórokozókat csoporttársai között.

Természetesen az előfordul és kivédhetetlen, hogy egy betegség tünetei a közösségben tartózkodás ideje alatt jelennek meg (belázasodik, elkezd köhögni a gyermek). Fontos tudnunk azonban, hogy a gondos ápolás után, a betegségből felépülő gyermeket nyugodt szívvel minimálisan 24 órás tünetmentesség után lehet visszaengedni a közösségbe - derül ki Dr. Kovács Tibor csecsemő- és gyermekgyógyász, a Svábhegyi Gyermekgyógyintézet orvos-igazgatójának írásából, aki a problémák megoldására a következő tanácsokat is ajánlja.

Érzékeny immunrendszer

Az immunrendszer éretlenségén túl vannak további tényezők, amelyek a gyermeket betegségekre hajlamosíthatják. Ezek között lehetnek

anatómiai hajlamosító tényezők, mint például a megnagyobbodott orrmandula, a szűkebb légutak, rövid fülkürt, amelyek elhúzódóbbá, szövődményessé tehetik még a legbanálisabb náthát is.

Vannak gyerekek, akik a kórokozó behatolására másképpen reagálnak, például kruppos rohammal, asztmatikus hörghuruttal. Más gyermekek esetében környezeti allergének hatására egy állandó légúti allergiás nyálkahártya-gyulladás áll fenn, amely a kórokozók megtelepedését elősegítheti. Betegesebbek a vashiányos vérszegénységben szenvedők is. Természetesen ismert alapbetegségek fokozhatják a fertőzésekre való hajlamot.
 
Joggal merül fel a kérdés, hogy mégis mit lehet tenni annak érdekében, hogy a minimálisra csökkentsük a gyermekek megbetegedéseinek számát.

Ismert, hogy az anyatejes táplálásnak nagy szerepe van a csecsemők fertőzéseinek megelőzésében. A kötelező- és javasolt védőoltások adása szintén azt a célt szolgálja, hogy védettséget érjünk el súlyos lefolyású megbetegedésekkel szemben.

Az anatómiai hajlamosító tényezőket azonban sok esetben nem lehet kiküszöbölni, azokat a gyermek növekedése fogja megoldani. A nagy orrmandula - mely sok esetben szövődményekért felelős (arcüreg-gyulladás, középfül-gyulladás) - fül-orr-gégészeti javaslatra történő kivétele a legtöbb esetben a felső légúti betegségek számának és szövődményeinek csökkenéséhez vezet.
 
Fontos lépés a megbetegedési szám csökkentéséhez az előbb felsorolt hajlamosító tényezők (alapbetegség, vashiány, allergia) egyensúlyban tartása.

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

Egyensúly - de hogyan?

Mindennapos kérdés, hogy milyen vitamint, immunerősítő készítményt lehet adni a beteges gyermek számára. Azt mindenképpen le kell szögezni, hogy általánosan mindenkinél beváló csodaszer nincsen. Azok a készítmények, amelyekről ismert, hogy segítenek az immunrendszer működésében, felkészíthetik azt a leendő megbetegedések gyorsabb szanálására. Ezek alkalmazását a gyermekorvossal érdemes megbeszélni.
 
Általánosságban elmondható, hogy

a szervezet jó vitaminellátottsága elengedhetetlen az immunrendszer optimális működéséhez.

Alapállapotban, ha egy gyermek jó étvágyú, és változatosan fogyaszt zöldségféléket, gyümölcsöket, akkor extra vitaminbevitelre nincsen szüksége, hiszen táplálkozása során hozzájut a szükséges mennyiségekhez. Bár jobban szeretjük, ha a vitaminforrást a zöldségesnél szerzik be, és nem a patikákban, természetesen rosszabb étvágyú, válogatós gyermek esetében szükség lehet gyógyszeres vitaminpótlásra. Erre számtalan multivitamin készítmény áll rendelkezésre a kereskedelemben.
 
Téli hónapokban valamennyi életkorban javasolt a D-vitamin szedése, mert a szervezet megfelelő D-vitamin ellátottsága bizonyítottan csökkenti a vírusos megbetegedések kialakulásának gyakoriságát.

NEKED AJÁNLJUK
Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 18. csütörtök
Andrea, Ilma
16. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
CSOK Plusz - hírek, tudnivalók
A legfontosabb hírek, elemzések, és a részletszabályok a 2024-től elérhető CSOK Plusz-ról.
Most nem