Ha ilyen tüneteid vannak, azonnal menj orvoshoz

Ha ilyen tüneteid vannak, azonnal menj orvoshoz

2017. július 29. 17:30

A nők 57 százaléka hal meg ma Magyarországon szívproblémák miatt, 43 százalékuknál pedig még csak mellkasi fájdalom sem utal arra, hogy nagy a baj. Értük száll most harcba a Magyar Kardiológusok Társasága, illetve az általuk is alapított Pirosban a Nőkért mozgalom: arra hívja fel a figyelmet, hogy a női szív sokszor észrevétlenül komoly veszélyben van. A szív- és érbetegségek férfiakra és nőkre egyaránt veszélyesek, sőt a hölgyek kockázata nagyobb, mint a férfiaké.


A szívinfarktus a köztudatban klasszikusan a férfiak, főleg a túlhajszolt, stresszes életet élő, folyton rohanó, pénzkereső családfők betegségeként él. Ehhez képest a nőkre sokszor legalább akkora, ha nem nagyobb teher hárul, hisz a megszokott anyai, feleségszerep ma már legtöbbször ugyanakkora munkahelyi teherrel is párosul. A statisztikák szerint több nő hal meg keringési betegségek következtében, mint férfi. Ennek oka az is, hogy nőknél a klasszikus tünetek gyakran teljesen észrevétlenek, így ők sokszor késve kérnek szakszerű ellátást. Ráadásul magasabb a fájdalomtűrő küszöbük, így könnyebben hagynak figyelmen kívül akár komoly bajt jelző panaszokat is.

Márpedig egy friss norvég kutatás szerint azoknak, akiknek magasabb a fájdalomküszöbük, gyakrabban lesz észrevétlen, úgynevezett csendes szívinfarktusuk azokhoz képest, akik kevésbé tolerálják a fájdalmat. A kutatók a Journal of the American Heart Association című folyóiratban közölték vizsgálati eredményeiket, melyekben beszámoltak arról, hogy a fájdalomküszöböt hidegtűrési teszttel mérték, majd EKG vizsgálatot végeztek, és megnézték a résztvevők kórházi zárójelentéseit, hogy kiderítsék, volt-e a betegnek korábban észrevétlenül lezajló vagy érzékelhető tünetekkel járó szívinfarktusa. Kiderült, hogy azon nők között, akiknek a fájdalomküszöbe magasabb volt, gyakrabban zajlott le a múltban észrevétlen infarktus.

Ezért a kutatók arra hívták fel a figyelmet, hogy

ha a beteg tünetei között feltűnik a nehézlégzés, a duzzadt láb, akkor azt is mérlegelni kell, hogy ezek olyan tünetek, amelyek a szívinfarktus következtében is kialakulhatnak, még akkor is, ha nem vette észre senki annak lezajlását.

A csendes szívinfarktusnak ráadásul ugyanolyan halálozási kockázata van, és ugyanolyan eséllyel fordul elő újra, mint amikor fájdalommal jár - állapította meg norvég kutatócsoport.

"Teljesen megszokott, hogy a nő nemcsak gondoskodik a családjáról, de ő az, aki figyel az egészségükre is. Egészségesen főz, közben ostorozza a férjet, barátot, hogy menjen el az orvoshoz, viszi a gyereket, akár már egy hőemelkedéssel is, magára viszont szinte egyáltalán nem figyel. Ahogy a környezete sem" - mondja dr. Masszi Gabriella, a Magyar Kardiológusok Társasága hypertónia munkacsoportjának vezetőségi tagja, aki a női szívek "kutatója".

"Különösen most, a nyári szünetben okoz fejtörést és nyilván sok megoldandó feladatot egy anyának a gyerekek ellátása, ezért is időszerű a felszólítás: figyeljünk mi, többiek is a családunk nőtagjaira! Dacára annak, hogy mi él a köztudatban, a nőknek ötször nagyobb az esélyük arra, hogy valamilyen szív- és érrendszeri betegségben haljanak meg, mint bármilyen más rendellenességben. Bár a szívinfarktust klasszikusan a férfiak betegségeként kezeljük és a nőket az ösztrogén hormon is védi, idővel azonban rájuk nézve mégis fenyegetőbb a veszély - csak éppen körülbelül 10 évvel később jelentkezik. Fiatalabb korban a dohányzás, ami sajnos a társadalom egészét nézve nemhogy csökkenne nőknél, de még nő is, a menopausa után pedig a hormonvédelem elvesztése növeli a kockázatot"- figyelmeztet a kardiológus, aki szerint ráadásul náluk idővel a társbetegségek, a magas vérnyomás, a cukorbetegség is gyakoribbak.

Ne maradj le a 10 millió forintos támogatásról!

Egyre több család igényli a babaváró hitelt. A termék népszerűsége nem véletlen, a feltételek teljesítése esetén ugyanis nem kell visszafizetni az akár 10 milliós támogatást. Külön ki kell emelni, hogy a babaváró program 2021 keretében felvett személyi hitel szabad felhasználású, azaz bármire elkölthető. Fontos tudni ugyanakkor, hogy a babaváró hitelhez minden bank más feltételeket szab: például más az elvárt minimális jövedelem és a jövedelem terhelhetősége. A megújult Pénzcentrum babaváró hitel kalkulátor az aktuális banki feltételek alapján pontosan megmondja, melyik banknál milyen feltételekkel kaphatsz kamatmentes hitelt. Kalkulátorunkban egy kattintással megtudhatod, hogy a jövedelmed alapján mely bankoknál érhető el számodra a babaváró hitel. Ne maradj le a támogatásról, még akkor sem, ha nem tervezel gyereket, mert ügyesen befektetve még így is megérheti igényelni a babaváró hitelt. (x)

"Az ösztrogén segíti, hogy az érfal sima és rugalmas maradjon, a vér pedig megfelelő sűrűségű legyen, tehát késlelteti az érelmeszesedést és akut értágító hatása is van. Viszont tény, hogy az érzelmi terhelést gyakran nehezebben viselik, mint a férfiak, ráadásul a hormonvédelem idővel meg is szűnik és a mesterséges pótlás nem nyújt védelmet szív- és érrendszeri szempontból. Ezzel egyidejűleg viszont a kísérőbetegségek tovább növelik a kockázatot. A cukorbetegségben szenvedőknél négyszeres, a magas vérnyomás esetében kétszeres az esélye a szívelégtelenség kialakulásának, illetve jelentősen nő az újbóli infarktus kockázata, miközben a túlsúly is komoly rizikófaktort jelent. Ennek ellenére sem a társadalom, sem az orvosok nem veszik kellően komolyan, ha figyelmeztető tünetek jelentkeznek.

Jellemzően a nőket kevesebbszer küldik labor-, vagy invazív vizsgálatokra, és ritkábban írnak fel nekik gyógyszereket is, mint a férfiaknak" - folytatja a doktornő, aki persze azt is hozzáteszi, hogy a nők panaszai sem feltétlenül olyanok, mint a megszokott szívproblémára utaló jelek.  A Szív Világszövetség, amely az egész világon küzd a szív- és érrendszeri betegségek ellen, globális mozgalommá szélesítette azt a programot, melynek magyar elnevezése: "Pirosban a Nőkért", vagyis PAN. A világszövetség tagja minden országban a kardiológus orvosok tudományos egyesülete és az a társadalmi szervezet, amelyik - legtöbbször a szívbetegségben szenvedők és családjaik vezetésével - mindent megtesz, hogy a mai társadalmakban a legtöbb életet kioltó betegség megelőzhetővé váljon, a kezelés pedig minél eredményesebb legyen.

"Kezdjenek a nők törődni magukkal! Különösen 40 éves koruk után fontos a napi sport, és bár heti 5x30 perc az ajánlott, de ha csak 15 percet bírunk is, már az is több mint a semmi. A futás, úszás, kerékpározás a legjobb, de már az is jót tesz, ha kihagyjuk a liftet és némileg mellőzzük az autót. Lépcsőzzünk, és ahova csak lehet, menjünk gyalog! Kerüljük el a súlygyarapodást, úgy vásároljunk be, hogy a hűtőben ne legyenek fölösleges kalóriabevitelre csábító ételek" - ad tanácsokat a kardiológus.

Női tünetek (tudva azt, hogy az esetek döntő részében jelen lehet a szokványos mellkasi nyomás is):

  • légzési nehézségek
  • nyomásérzet a mellkas alsó szakaszán, melyet könnyű összetéveszteni valamiféle gyomorbetegséggel is
  • légszomj
  • gyengeség, bágyadtság
  • szokatlan, indokolatlan kimerültség
  • hányinger, szédülés
  • felső gyomortáji diszkomfortérzet
  • hátfájás

NEKED AJÁNLJUK
Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2021. május 19. szerda
Ivó, Milán
20. hét
Május 19.
Forrásvizek napja
KONFERENCIA
Tovább
HR Revolution 2021
Vörös riadó! Újabb fronton nyílhat harc a hazai munkahelyeken. Hogyan tovább?
EZT OLVASTAD MÁR?