A magyar kiskereskedelemnek 2025-ben minden korábbinál nehezebb éve volt: a szigorodó szabályozások, az árréssapka torzító hatása egyszerre alakította át az ágazatot.
A hangzatos reklámok sokszor azt sugallják, hogy egyes élelmiszerek sokkal egészségesebb alternatívát nyújthatnak a hagyományos társaiknál. Bizonyos esetekben ez igaz is, de ehhez szinte kivétel nélkül meg kell vizsgálnunk a termékleírást.
A reklámokban előszeretettel hangsúlyozzák az élelmiszerek egészségességét, ezzel akarnak minél több vásárlót megnyerni maguknak. A hangzatos szlogenek mögött azonban nem mindig a teljes igazság húzódik meg. A Daily Mail szakértőt kérdezett meg az ételek mögött rejlő szóbeszédek igazságtartalmáról.Probiotikumok
- A probiotikumok élő balktériumokat jelentenek, amelyek a joghurtban találhatók. Ezek a baktériumok találhatók az emberek emésztőrendszerében is, így logikusnak tűnhet, hogy segíti az emésztést. A gyártók emellett ezeknek a joghurtoknak a magas B6 és D vitamin tartalmát is hangsúlyozzák.
- Az igazság viszont az, hogy annyira kevés baktérium található egy pohár joghurtban, amely az egészséges emberek emésztésének rendbetételéhez kevés. Jót tehet viszont a fertőzésből lábadozóknak és az időseknek, akiknek már nem a régi az emésztőrendszere.
Pattogatott kukorica
- Sokszor azzal népszerűsítik a pattogatott kukoricát, hogy kiváló alacsony zsírtartalmú és rostokban gazdag nassolnivaló, ráadásul a cukortartalma sem magas.
- Az igazság azonban az, hogy a boltban kapható pattogatott kukoricák többsége elég zsíros, ha viszont kifejezetten alacsony zsírtartalmú bolti, vagy esetleg némely piacon kapható zsírmentes terméket választunk, akkor valóban egészségesebb ropogtatnivalóhoz jutunk, mintha például burgonyaszirmot majszolnánk.
Szárított gyümölcsök
- A gyümölcsök alapvetően jó választásnak bizonyulhatnak, ha egészséges, vitamindús forrásból szeretnénk cukorhoz jutni, magas rosttartalom mellett. A gyártók ezt hangsúlyozzák a szárított gyümölcsök esetén is.
- Az igazság azonban az, hogy a szárított gyümölcsök szinte kizárólag cukorból állnak, ehhez viszonyítva viszont arányosan jóval alacsonyabb a rosttartalmuk, mint a friss gyümölcsé. Azt se felejtsük el, hogy a szárítási folyamat során a vitaminok jó része távozhat a gyümölcsből, és a friss termékek magas víztartalma is elvész.
Méz
- Sokan a mézet ajánlják, mint a cukor egészséges alternatíváját, ami tele van nyomelemekkel és vitaminokkal.
- A méz nagyjából 75 százaléka azonban egyszerű cukrokból áll (a fennmaradó része víz), ráadásul a vitamin és nyomelem tartalma is alacsonyabb annál, mint amennyit jellemzően neki tulajdonítanak. A sima, fehér cukornál ugyan jobb a méz, azonban a jelentős cukortartalma miatt érdemes megfontolni a fogyasztását.
Gluténmentes termékek
- A gluténmentes termékek fogyasztása nem választás, hanem az egyetlen lehetőség az erre érzékenyeknek, azonban sokszor azok is ilyen ételeket fogyasztanak, akiknek erre nem lenne szüksége.
- Mivel a gluténmentes termékek hasonló cukor- és szénhidráttartalommal rendelkeznek, mint egyszerű változataik, így nem mondhatóak kifejezetten egészséges termékeknek, sőt egyes szakértők szerint aki egészségesként is teljesen gluténmentes diétát követ, azoknál érzékenység alakulhat ki.
Tej helyettesítő termékek
- A tejet már nemcsak szarvasmarhákból, hanem rizsből, mandulából vagy zabból is előállítják. Ezek előnyét, a laktózmentességet (és kazeinmentességet) a gyártók előszeretettel hangsúlyozzák. Sokan úgy gondolhatják, hogy annak ellenére, hogy nincs laktózérzékenységük, ez egy egészségesebb alternatívát nyújt az egyszerű tejtermékek mellett.
- Ugyan vannak olyan tejhelyettesítők, amelyek cukormentesek, azonban több terméket hozzáadott cukorral tesznek ízletesebbé. Ezek pedig ugyanúgy magas cukortartalommal bírnak, mint a tej. A vásárláskor olvassuk el a termékleírást, és ha hozzáadott cukortól mentes a termék, akkor valóban egészségesebb alternatívát jelenthet.
NEKED AJÁNLJUK
FRISS HÍREK
Több friss hír
Erről ne maradj le!
-
Vállalat-finanszírozás fedezettel: hogyan javítja a kondíciókat a Start Garancia kezessége?
Limbach Attilát, a Start Garancia Zrt. vezérigazgatóját arról kérdeztük,hogy miért érdemes ma egy vállalatnak kezességet kérnie és minek kell ehhez megfelelnie?
NAPTÁR
Tovább
2026. február 24. kedd
Mátyás
9. hét
Ajánlatunk
-
Térítésmentes segítség a generációváltásban (x)
-minden magyar KKV számára elérhető a Gazdaságfejlesztési Ügynökség szolgáltatása-
Egészség legolvasottabb
3
KONFERENCIA
Tovább
Agrárium 2026
Tradicionálisan hiánypótló esemény, és hasznos lehet a hazai agrárium minden méretű agrártermelői vállalkozásának
Retail Day 2026
A magyar (kis)kereskedelem jelene és jövője
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
INGYENES REGISZTRÁCIÓ
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában
INGYENES REGISZTRÁCIÓ
EZT OLVASTAD MÁR?

Pénzcentrum | 2026. február 24. 07:47

Pénzcentrum | 2026. február 24. 07:05

Agrárszektor | 2026. február 24. 08:14




