A 2008-as másodlagos jelzáloghitel-piaci válságot sikeresen megjósoló amerikai fedezetialap-kezelő, Lee Robinson most a nagy biztosítótársaságok összeomlására spekulál.
Az egészségügyben a fennálló gondok egy része jelentős forrásbevonással megoldható, egyes problémák viszont inkább technikai jellegűek, számottevő pluszpénzek nélkül is orvosolhatók - mondta a Magyar Hírlapnak adott interjúban Sipka Balázs, a Magyar Rezidens Szövetség új elnöke.
Sipka Balázs, a Magyar Rezidens Szövetség új elnöke kifejtette, hogy szervezetüknek inkább szakmai kérdésekkel kell foglalkoznia és nem a klasszikus szakszervezeti feladatokkal. Ezek sorában a minőségi szakorvosképzést, a minőségbiztosítás kialakítását, a rezidensek élet- és munkakörülményeinek javítását említette. Véleménye szerint szükség van strukturális átalakításra, szakmai elvek mentén szerveződő betegellátásra, racionalizálásra és bérfejlesztésre is az egészségügy helyzetének javítása érdekében.Úgy gondolja, jelenleg feszült a helyzet az egészségügyben, aminek egyik oka, hogy ugyanazt a munkamennyiséget egyre kevesebben végzik el, ezért emelkedik a munkaórák száma. Az ebből adódó konfliktusok pedig ugyanúgy lecsapódnak a rezidenseken is. Nemcsak a bérfeszültség, de az általános egészségügyi helyzet is érzékenyen érint minden benne dolgozót. Emiatt sok esetben egymáson töltik ki a dühüket, ami komolyan mérgezi a mindennapi munkát.
Az orvoselvándorlás megállítása kapcsán azt mondta, hogy ehhez elsősorban komoly fizetésemelések kellenek.
-
Több, mint 70 kuponnal érkezik a SPAR új kuponakciója (x)
Akár a nyaralásra készülsz, akár a nyári szünetet szeretnéd egyszerűbben és kedvezőbben megoldani, most érdemes figyelni a SPAR új kuponakciójára.







