13 °C Budapest

Erre vár ma több százezer magyar! Te is jól járhatsz

Pénzcentrum
2012. december 11. 05:26

Utolsó fordulójához érkezhet ma a munkáltatók és a szakszervezetek közötti bértárgyalás. Az előzetes várakozások szerint kétséges a megegyezés a munkáltatók és a szakszervezetek között a jövő évi minimálbérről, nem kizárt, hogy a végső szót Orbán Viktor miniszterelnök mondja ki. A döntés nemcsak a becslések szerint nagyjából 300 ezer, ténylegesen minimálbéren bejelentett munkavállaló számára létfontosságú, hanem jelentősen befolyásolja egyes béren kívüli juttatások értékhatárát, s érinti egyebek között a táppénzen lévőket, a gyermekgondozási díjban részesülőket, a volt szolgálati nyugdíjasokat.

GYORSHÍR! Megállapodtak a munkáltatók és a szakszervezetek: 98 ezer forint lesz a minimálbér és 114 ezer forint a garantált bérminimum 2013-ban.

KATTINTS! Ez az ára a jövő évi minimálbér-emelésnek

Több százezer, sőt akár egymillió munkavállaló helyzetét is befolyásolja, hogy mekkora lesz jövőre a minimálbér összege. Tavaly összesen 448 ezer magánszemély tüntetett fel egész évre vonatkozóan a minimálbér alatti munkabért az adójóváírásnál megjelölt jogosultsági hónapok alapján. Közülük 420 ezer fő mutatott ki az adóbevallásában 12 hónap alatt megszerzett, a minimálbért nem meghaladó összegű bérjövedelmet - tudta meg a Pénzcentrum.hu a Nemzeti Adó- és Vámhivataltól (NAV).

A ténylegesen minimálbéren foglalkoztatottak száma ennél alacsonyabb lehet, nagyjából 300 ezerre becsülhető. Az egész évben minimálbért vagy az alatti jövedelmet szerzők táborát gyarapítják a részmunkaidősök is, akik csak a csökkentett munkaidő miatt vallanak be alacsonyabb jövedelmet - ecsetelte a Pénzcentrum.hu érdeklődésére Pataky Péter, a Magyar Szakszervezetek Országos Szövetségének elnöke.

Közvetve további százezreket érint, hogy mekkora lesz jövőre a minimálbér. Először is, számos, kedvezményesen adózó béren kívüli juttatás maximumösszege is a minimálbérhez igazodik. Legfeljebb a legkisebb bér összegéig lehet béren kívüli juttatásként üdülési szolgáltatást nyújtani a munkavállalóknak, illetve közeli hozzátartozójának, a szakmai gyakorlaton lévő tanulónak, saját nyugdíjasnak a munkáltató tulajdonában, vagyonkezelésében lévő (saját) üdülőben. Tanulónként legfeljebb a minimálbér 30 százalékának megfelelő összegben lehet béren kívüli juttatásként iskolakezdési támogatást adni. Legfeljebb a minimálbér két és félszereséig vállalhatja át a munkáltató az általa elrendelt iskolarendszerű képzés költségeit. Az önkéntes kölcsönös nyugdíjpénztárba fizetett hozzájárulás, illetve a foglalkoztatói nyugdíjszolgáltató intézménybe fizetett hozzájárulás legfeljebb a minimálbér 50 százaléka lehet. Önkéntes kölcsönös egészségpénztárba fizetett hozzájárulás legfeljebb a minimálbér 30 százalékáig adható béren kívüli juttatásként.

A minimálbér összege befolyásolja a maximálisan adható táppénz összegét is. Alapesetben a táppénz a napi átlagkereset 60 százaléka lehet, kivéve, ha valakinek nincs kétéves folyamatos munkaviszonya, mert akkor csak az 50 százalék jár. A juttatásnak azonban felső plafonja is van: nem haladhatja meg a minimálbér kétszerese harmincad részének megfelelő összeget. Az idei bruttó 93 ezer forintos minimálbér alapulvételével legfeljebb bruttó 6200 forint lehet a napi összeg.

Nem mindegy a minimálbér összege a gyermekgondozási díjban (gyed) részesülő, magasabb keresetűek számára sem. A gyed maximuma a mindenkori legkisebb bérhez igazodik: legfeljebb a minimálbér kétszeresének a 70 százaléka lehet.

Orbán mondta ki a végső szót

A korábban megjelent hírek szerint nagy volt az esélye annak, hogy nem sikerül megállapodniuk a munkáltatóknak és a szakszervezeteknek a legkisebb munkabér összegéről. Mint azt múlt pénteken megírtuk, a munkavállalók azt szerették volna elérni, hogy legalább a 2013. évi költségvetés tervezésekor várt 5,2 százalékos infláció mértékével emelkedjen jövőre a minimálbér, vagyis a jelenleg bruttó 93 ezer forintos legkisebb bér 98 ezer, a 108 ezer forintos garantált bérminimum pedig 113 500-114 000 forintra növekedjen.

A munkáltatók azonban a jelenlegi gazdasági helyzetben legfeljebb 2,5 százalékos általános növelést tudnának tolerálni. Köztes megoldásként az is felvetődött a tárgyalásokon, hogy egyes ágazatokban, amelyekben problémát okoz a minimálbér-emelés - kereskedelem, könnyűipar, mezőgazdaság - fél évvel elhalasztanák a legkisebb bér felemelését. A növelés nem visszamenőleges lenne, vagyis az érintett ágazatokban dolgozók csak a felét kapnák meg.

Utóbbi megoldást az MSZOSZ nem tudta elfogadni kompromisszumként, az ugyanis a minimálbér-emelésben érintett munkavállalóknak az egyharmadát hátrányba hozná, ráadásul éppen azokban az ágazatokban, amelyekben a legkisebb a munkavállalók legális jövedelme - mutatott rá Pataky Péter.

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

A Pénzcentrum.hu információi szerint a Versenyszféra és a Kormány Állandó Konzultációs Fórumának mai ülésén Orbán Viktor miniszterelnök is részt vett. Korábbi hírek szerint a kormány a szakszervezetek által kompromisszumként javasolt 5,2 százalékos minimálbér-, illetve garantált bérminimum-emelés felé hajlott. A végső megállapodás ezeket az információkat támasztotta alá.

KATTINTS! Ez az ára a jövő évi minimálbér-emelésnek

Az adóteher-csökkentés lett volna a problémamegoldás kulcsa

A legalacsonyabb keresetek adóterhelésének csökkentésével lehetett volna elérni, hogy a munkáltatók és a munkavállalók is jól járjanak - vetette fel október elején a Pénzcentrum.hu. Amennyiben a kormány engedett volna az egykulcsos adórendszerből, és a minimálbér összegéig nagyjából 12 százalékos adót vezetett volna be, akkor nem kellene tovább növelni a bruttó minimálbért, illetve a garantált bérminimumot, mert anélkül is havonta 4, illetve 5 ezer forinttal több maradna belőle a dolgozók zsebében, ráadásul a reálértékük is növekedne. Miután minden felmérés azt mutatja, hogy az alacsonyabb jövedelműek teljes egészében elköltik a keresetüket, sőt, a kiadásaikat nagymértékben csak hitelekből tudják fedezni, az esetükben realizált béremelkedés révén elérhető lenne a hőn áhított fogyasztásnövekedés is.

Az alacsony jövedelműek adójának csökkentését szorgalmazta az Európai Bizottság is egy augusztus végi keltezésű, európai uniós szakértői levél tanúsága szerint. A levél adózással foglalkozó fejezete felhívja a figyelmet arra, hogy az egykulcsos adó bevezetésével a minimálbéren foglalkoztatott, gyermektelen munkások adóterhe 4,8 százalékról 16 százalékra emelkedett, míg az általános adóteher a járulékokkal együtt 38,8 százalékról 48,8 százalékra nőtt, ami az egyik legmagasabb az EU-ban. 

A legalacsonyabb keresetek kedvezőbb adózásával szemben ellenérvként szokott elhangozni , hogy az tovább növelné a minimálbérre bejelentett munkavállalók számát, akik a feltételezések szerint jelentős összegeket kapnak még amellett zsebbe a munkáltatójuktól. Nem támasztja alá ezt az érvet az a tény, hogy tavaly alig csökkent az egész évben minimálbért vagy az alatti jövedelmet kimutatók száma. Mint a bevezetőben is említettük, 2011-re (az egykulcsos adó bevezetésének éve) 448 ezer magánszemély tüntetett fel egész évre vonatkozóan a minimálbér alatti munkabért az adójóváírásnál megjelölt jogosultsági hónapok alapján. Egy évvel korábban ez a szám 460 ezer volt.

Arról pedig szó sincs, hogy 1 millió minimálbéren foglalkoztatott munkavállaló országa lennénk, mint ahogy az több fórumon is elhangzott már a minimálbér kedvezőbb adóztatásával szembeni ellenérvként. A félreértés abból adódhat, hogy az adóbevallások szerint valóban meghaladja az egymilliót azoknak a magánszemélyeknek a száma, akik az éves szintű minimálbér összegének megfelelő vagy annál alacsonyabb összevont jövedelmet vallanak be; az elmúlt évben összesen 1 millió 457 ezren voltak, ami 199 ezerrel több az egy évvel korábban tapasztaltnál - tájékoztatta lapunkat az adóhivatal.

A minimálbérnek megfelelő vagy annál kisebb bérjövedelmet 1 millió 218 ezren szereztek. Kétharmaduk azonban nem állt egész évben munkaviszonyban.

SZÁMOLD KI a Pénzcentrum.hu kalkulátorával, mennyi marad jövőre a fizetésedből:Mennyi lesz a fizetésed jövőre? Most megtudhatod!

HR BLOGGER
laskainelli  |  2024.03.26 12:00
A házasság egy olyan szövetséget jelentene, amelynek mélysége biztonságot és figyelmet biztosít a fe...
hrdoktor  |  2024.03.26 10:32
A stressz negatív hatásairól szinte mindenki hallott, de az eustressz, vagyis a pozitív stressz egés...
perfekt  |  2024.03.12 11:42
Az egészségbiztosítási pénzbeli ellátásainál előfordul, hogy a kérelmező több ellátást kap a jog sze...
coachco  |  2024.03.03 12:47
Most belegondolva abba, a Föld, föld...! című könyve után, hogy Márai távozása és az én ifjúkorom kö...
vezetoi-coaching  |  2024.02.12 22:30
Gondoltam, ezt elmesélem már. Gyakorlatilag kétszer megnéztem…:-))) Életemben először... Ki tudja, a...
Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

Egykor kubai textilmunkásoktól volt hangos, most közösségi finanszírozásból újul meg a patinás budapesti gyárépület (x)

A hiánypótló naturális, és letisztult berendezési trendeket kedvelő fotós közösség számára a Nordix már nem ismeretlen.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. március 28. csütörtök
Gedeon, Johanna
13. hét
Március 28.
Nagycsütörtök
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
CSOK Plusz - hírek, tudnivalók
A legfontosabb hírek, elemzések, és a részletszabályok a 2024-től elérhető CSOK Plusz-ról.
Most nem