5 °C Budapest

Kiszámoltuk! Ennyi lesz a nyugdíja a 40 évet dolgozó nőknek

2010. november 12. 11:02

Az első kalkulációkat követően még csak körülbelül évi 6 ezer érintettről szólt a fáma, nem sokkal később 11 ezer, negyven év munkaviszony után nyugdíjba vonuló nőről beszéltek, a jogszabály elfogadását követően pedig 2011-re már 18-24 ezer kedvezményes nyugdíjba vonulással számolt a kormányzati kommunikációs iroda. Kiszámoltuk, hogy a járulékemelésből befolyó többletbevétel fedezi-e a nyugdíjakat, illetve az erre szánt előirányzat teljes felhasználása esetén mekkora nyugdíjra számíthatnak a kérelmezők?

A kormányszóvivő tegnap jelentette be, hogy a kabinet döntése alapján 2011-től kedvezményesen nyugdíjba vonulhat minden olyan nő, aki 40 év munkaviszonnyal rendelkezik. A kormány úgy számol, hogy ennek fedezetéül a nyugdíjjárulék 0,5 százalékpontos emeléséből befolyó többletbevétel egy része szolgálhat, amely éves szinten 35-40 milliárd forintra tehető.

A munkaviszonyba beleszámít a gyermekneveléssel töltött időszak is, vagyis amikor az érintett nő gyermekgondozással kapcsolatos ellátásokat kapott, ennek maximuma több gyermek esetén 8 év (a 40 évbe képzési idő - sem szakiskolai, sem felsőfokú - nem számít bele).

A kormányzati kommunikációs államtitkárság szerint, ha az érintettek 75-100%-a él ezzel a lehetőséggel, és nyugdíjba megy, akkor ez jövőre 18-24 ezer nőt érinthet, a becsült kiadás pedig 30-35 milliárd forint lehet.

Számoljunk utána!

A tavalyi év végén összesen 1 064 715 nő részesült öregségi nyugdíjban, az ellátásuk átlaga 91 315 forint volt havonta. Az átlagnyugdíjjal számolva a 18-24 ezer nő havi ellátása 1,644-2,192 milliárdba kerülne, ami éves szinten 19,724-26,299 milliárd forintos terhet jelent a Nyugdíjbiztosítási Alapnak. Ez az összeg az alap 2010. évi költségvetésének (2934,8 milliárd forint) a 0,9%-át teszi ki, ami a nyugdíjjárulék emelése nélkül már érezhető tétel lenne a nyugdíjkasszán belül.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 20 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,89 százalékos THM-el, havi 150 768 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni az ERSTE Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a CIB Banknál 6,9%, a Magnet Banknál 7,03%, a Raiffeisen Banknál 7,22%, míg az UniCredit Banknál pedig 7,29% . Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

Amennyiben a kormány teljesen elkölti az erre előirányzott 30-35 milliárd forintot, akkor a Pénzcentrum.hu számításai szerint a friss nyugdíjmegállapítások átlaga 121 500 - 138 900 forint között lehet.

Nyugdíjasok figyelem! Ma jön a nagy pénz!

 

NEKED AJÁNLJUK
HR BLOGGER
legacykft  |  2026.04.08 14:55
Egyre több olyan szakemberrel találkozunk, akik csoportokkal dolgoznak, legyen szó önismereti folyam...
hrdoktor  |  2026.03.24 15:00
A menopauza beköszönte sokféle testi panasszal járhat, ezek közül az egyik leggyakoribb az alvás min...
laskainelli  |  2026.01.18 19:19
Van az a reggel, amikor arra ébredsz, hogy már megint vele álmodtál. Pedig már napok, hetek teltek e...
kovacstunde  |  2025.11.15 08:00
Pár nappal ezelőtt Gabi barátnőmmel beszélgettünk, éppen ennek a cikknek a gondolataival voltam elfo...
vezetoi-coaching  |  2025.11.06 13:37
Guys, plagizáltam… már ez is baj, de pláne, hogy nem is tudom, hogy történt… Oltári gáz. Ezt a damag...
NAPTÁR
Tovább
2026. április 11. szombat
Leó, Szaniszló
15. hét
Április 11.
Debrecen napja
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
AI in Energy 2026
Átlátható adat és energia
AgroFood 2026
Élelmiszeripari konferencia május 19-én
Portfolio Investment Day 2026
Éve Signature előfizetéssel INGYENES részvétel!
Hitelezés 2026
Lakossági hitelek: fenntartható növekedés vagy túlhevülés?
Women's Money & Mindset Day 2026
Hogyan gondolkodnak a nők pénzről, kockázatról és jövőről?
EZT OLVASTAD MÁR?
Agrárszektor  |  2026. április 10. 20:29