8 °C Budapest

Átlagnyugdíjak: a fővárosi nyugdíjas másfélszer annyit kap, mint a szabolcsi

2010. szeptember 24. 08:32

A nyugdíjak havi átlaga Magyarországon a fővárosban a legmagasabb (104 405 Ft), és Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében a legalacsonyabb (67 689 Ft). Legtöbb nyugdíjat 2010. év elején, átlagosan 135 427 Ft-ot a kis létszámú bányász és korengedményes nyugdíjasok kaptak.

Hazánkban a nyugdíjak, járadékok és nyugdíjszerű ellátások forintösszege 2008-ig folyamatosan növekedett. Ezt követően, 2009-ben az állami társadalombiztosítási nyugdíjrendszer keretei között nyugdíjakra, nyugdíjszerű ellátásokra az előző évinél 2,3%-kal kevesebbet, 2991,1 milliárd forintot fizettek ki, ami éves átlagban 2 millió 989 ezer személy ellátását fedezte - derül ki a Központi Statisztikai Hivatal adataiból.

2009-ben az átlagnyugdíj 83 393 Ft volt. A nyugdíjban, járadékban és nyugdíjszerű ellátásban részesülők száma 2000 óta folyamatosan csökkent és 2009-ben az előző évihez képest 1,3%-kal voltak kevesebben.

A demográfiai folyamatok és a változó jogszabályok az aktuálisan nyugellátásban részesülők korösszetételét is befolyásolják. A jelenleg hatályos szabályozás szerint azonban mindkét nemre vonatkozóan 65 év a nyugdíjkorhatár. E szabályozás az 1952-ben és utána született korosztályokat érinti, mégpedig úgy, hogy 2012-től születési évjáratonként a nyugdíjkorhatár fél évvel növekszik; elsőként az 1957-ben született korosztály (2022-ben) 65 évesen lesz jogosult öregségi nyugdíjra.

Bányászok a csúcson

Az ellátások havi átlaga 2010 januárjában az év eleji nyugdíjemelés után 83 689 Ft volt, ezen belül a nőknek átlagosan 78 008 -, a férfiaknak pedig 92 181 Ft-ot folyósítottak. A nyugdíjak az egy évvel korábbihoz képest 5,8%-kal, a járadékok és különféle pótlékok viszont csupán 0,2%-kal emelkedtek.

Általában magasabbak a korhatár alatti öregségi nyugdíjak a korbetöltötteknél, ugyanez a rokkantsági nyugdíjasok esetében fordítottan igaz. Legtöbb nyugdíjat 2010. év elején, átlagosan 135 427 Ft-ot a kis létszámú bányász és korengedményes nyugdíjasok kaptak.

 

Forrás: KSH


A nyugdíjak havi átlaga a fővárosban volt a legmagasabb (104 405 Ft), és Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében a legalacsonyabb (67 689 Ft). Területi összehasonlításban, szinte valamennyi nyugellátási formában a két alföldi régióban legkevesebb az ellátmány összege, kiugróan magas, elsősorban Budapest súlya miatt Közép-Magyarországon, és átlag fölötti a Közép-Dunántúl megyéiben, valamint Győr-Moson-Sopron megyében is.

Kiegyenlíthető különbségek?

A nagy különbségek kiegyenlíthetőbbé válnak az állami, a magán és az önkéntes nyugdíjpénztárak együttes működtetésével és használatával. Az állami társadalombiztosítás mellett a magánnyugdíjpénztár a nyugdíjrendszer második pillére, amelynél a tagdíj mértéke a tag bruttó jövedelmének 8%-a (10%-ig kiegészíthető), melyet a munkáltató von le és fizet be.

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

 

A teljes ellátások havi átlaga megyénként (ezer Ft/fő) 2010. január (Forrás: KSH)


A rendszer harmadik pillére az önkéntes nyugdíjpénztár, amely -mint neve is utal rá- nem kötelező jellegű. A tagdíj mértékét önmagad határozhatod meg, az egyéni befizetések 30%-át az állam adóbevallásodban tett nyilatkozatod alapján adó-visszatérítésként a számládra utalja. A rendszer további előnye, hogy a magán-és önkéntes pénztárakban felhalmozott megtakarításodat nyugdíjasként akár egy összegben is felveheted, de kérhetsz havi nyugdíj-járadék fizetést is. (Egyösszegű kifizetés csak abban az esetben kérhető magánnyugdíjpénztár esetén, ha a tagsági jogviszony nem haladja meg a 180 hónapot.)

 


NYERJ egy TV-t!!!

Ha az alábbi kérdésre helyesen válaszolsz és regisztrálsz játékunkra, nyerhetsz egy hűtőmágnest vagy a 4db LG Blu-ray lejátszó egyikét, illetve fődíjként egy LG márkájú LH5020 FULL HD LCD televíziót!

5. Mikor kezdték meg működésüket Magyarországon a magánnyugdíjpénztárak?
a) 1990
b) 1998
c) 2003

Kattints IDE, regisztrálj és nyerj! Sok szerencsét!

HR BLOGGER
hrdoktor  |  2024.04.18 06:25
Hazánkban körülbelül 3,5 millió ember küzd visszérbetegséggel, ami kezeletlenül lábszárfekélyhez, ak...
coachco  |  2024.04.16 16:42
Nekem a csend! A csendre való vágyakozás maga! [...] Bővebben!
perfekt  |  2024.04.10 14:41
Az utazási költségtérítési támogatásról a Kötelező egészségbiztosítás ellátásairól szóló 1997. évi L...
laskainelli  |  2024.03.26 12:00
A házasság egy olyan szövetséget jelentene, amelynek mélysége biztonságot és figyelmet biztosít a fe...
vezetoi-coaching  |  2024.02.12 22:30
Gondoltam, ezt elmesélem már. Gyakorlatilag kétszer megnéztem…:-))) Életemben először... Ki tudja, a...
Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 20. szombat
Tivadar
16. hét
Április 20.
Cirkuszok világnapja
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
CSOK Plusz - hírek, tudnivalók
A legfontosabb hírek, elemzések, és a részletszabályok a 2024-től elérhető CSOK Plusz-ról.
Most nem