A válság öntisztító hatása mellett az új szabályozás tovább tizedeli a Magyarországon működő hitelközvetítőket. A hitelek öntése idején hazánkban körülbelül 50 ezren foglalkoztak ezzel a tevékenységgel, de a szigorítások hatására 2011-re 10-15 ezerre csökkenhet a számuk. Akinek sikerült talpon maradni, rövidesen azoknak is dönteniük kell, hogy függő vagy többes ügynökké válnak.
Többes ügynökök lesznek azok, akik, illetve amely vállalkozások megfelelnek az új előírásoknak. Ennek értelmében szeptembertől PSZÁF-engedélyhez kötött a működésük, jövő januártól pedig hatósági vizsgával is kell rendelkezniük. Aki teljesíti a feltételeket, az a korábbi gyakorlathoz hasonlóan továbbra is szerződésben állhat majd több pénzintézettel, ellenkező esetben függő ügynökké válhat.
A - korábbi mobilbankári hálózatnak megfelelő - függő ügynökök ezt követően csak egy bank termékeivel foglalkozhatnak. Ennek betartatása eleinte gondot okozhat, mivel például egy családi vállalkozásban működő hitelközvetítő cég tagjai a jövőben egyéni vállalkozókként különböző bankokkal szerződhetnek.
A kiskapuk nyitogatása helyett vizsgáljuk meg azt, hogy egy függő ügynököknek mi alapján érdemes egy adott banknál megvetni a lábát. Az első szempont a forgalom, vagyis célszerű annál a pénzintézetnél maradni, ahová korábban is a legnagyobb volumenben közvetített ügyleteket a tanácsadó.
A másik lényeges pont az, hogy az adott bank hiteltermékei lefedjék a piaci igények döntő százalékát. Ezzel a közvetítő nem csak egy adott szegmensre korlátozza a lehetséges ügyfeleit, hanem szélesebb körben találhat megoldást a megkeresésekre. A közvetítők az évek során megismerhették a bankok kamatpolitikáját, valamint az engedélyezési eljárását. Amelyik bank magas kamatokkal és akadozó minősítési rendszerrel dolgozik, az szinte elfelejtheti a függő ügynököket.
Nem utolsó szempont a jutalékszint, bár ebben a tekintetben is érdemes mérlegelni. Hiába választ a közvetítő egy magas ügynöki sikerdíjakat kínáló pénzintézetet, ha csak elenyésző számú új ügylet lebonyolítását helyezheti kilátásba. Az alacsonyabb jutalék magasabb volumennel összességében magasabb árbevételt hozhat a közvetítő cégnek.
Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!
A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)
Korábban: Hány hitelközvetítő élheti túl a válságot?
A hitelközvetítői piac néhány év alatt teljesen átalakulhat Magyarországon. Amíg a válság előtti években sokan olyanok is lakáshiteleket és szabad felhasználású jelzáloghiteleket közvetítettek, akik szakmai felkészültsége megkérdőjelezhető volt, addig 2011-től csak azok adhatnak tanácsot, akik egy adott bank hiteltermékeit betéve ismerik, illetve akik megfelelő végzettséggel rendelkeznek, a szükséges engedélyek birtokában vannak és sikerrel vették az akadályt a hatósági vizsgákon.
Óriási botrány robbant: úgy vertek át rengeteg Visa és MasterCard kártyatulajt, hogy észre se vették
A kártérítésre azok az ügyfelek jogosultak, akik független, nem banki üzemeltetésű ATM-eknél fizettek díjat készpénzfelvételkor.
-
Húsz évre bebiztosították magukat: így juthat fix áron zöldáramhoz ez az ipari óriásvállalat
Tóth Zoltánt, az E.ON EIS (Energy Infrastructure Solutions) megoldásértékesítési osztályvezetőjét kérdeztük.
-
Karácsonyi bevásárlás: miért éri meg a Lidl mellett dönteni az ünnepek előtt?
Az ünnepi készülődés mindenkitől sok energiát és alapos tervezést igényel, ezért a Lidl célja, hogy az idei karácsonyi bevásárlást a vásárlók egyszerűen és egy helyen intézhessék.
-
Közeledik a síszezon, féláron is elérhető a Gránit Bank Platinum kártya: 50 milliós, síelésre is érvényes utasbiztosítás jár hozzá
Európa sípályáin nagyjából minden tizedik síelő szenved kisebb-nagyobb balesetet egy-egy szezonban.
-
Ez a cég ott lát lehetőséget, ahonnan más menekül: bevásárolták magukat egy borsodi zsákfalu baromfifeldolgozójába
A Pi-Pi Kft. a Demján Sándor Tőkeprogram segítségével korszerűsíti az üzemet.
-
Elektromos 4x4 városban, országúton, terepen: hol jön ki az előnye?
Mit is nyújt a négykerék-hajtás a mindennapokban az autósok számára?
-
Gesztenye-feldolgozó, pizzéria, repülőgyár, fémipari vállalat - négy cég, négy iparág és azonos kihívások (x)
Az E.ON sikeres hazai kkv-kal közös együttműködésben mutatja be, hogyan tud segíteni egy energiaszolgáltató a cégek versenyképességében.








