1 °C Budapest

Jöhet bármilyen ítéletidő, akkor sem kötnek lakásbiztosítást

Pénzcentrum
2010. június 29. 09:02 2 perc

A korábbi években a tavaszi időszakban a természeti károk átlagosan nem haladták meg a 30 ezer forintot, az elmúlt hónapok szélsőséges időjárása során azonban az átlagos kárösszeg már a 90 ezer forintot is meghaladja, ami már inkább a nyári viharokra jellemző tendencia - hangsúlyozza Marosvölgyi Péter, az Aegondirekt.hu szakmai igazgatója.

Az országos szintű felmérések alapján a májusi és júniusi szélsőséges időjárás során keletkezett károk értéke megközelíti a 80 milliárd forintot. A legtöbb kár vihar miatt keletkezett, míg az esetek 10%-ában jégverés okozott problémát.

Az ilyen intenzitású viharok hazánkban viszonylag ritkák voltak ebben az időszakban. A magyarokra még mindig nem jellemző az öngondoskodás, nem gondolunk bele, hogy amit évek alatt építettünk fel, azt pillanatok alatt megsemmisítheti a víz. Egy egész élet munkája veszhet oda, ha összedől a házunk és vele együtt minden bútorunk, értéktárgyunk megsemmisül. Súlyos károk keletkezhetnek a gépkocsinkban is, ha több órán át, esetleg napokon keresztül a vízben áll. Az elektromos részek meghibásodnak, a szövetek szétáznak, illetve a rozsdásodás szép lassan tönkreteszi az autónkat. A viharok után beérkezett autókárok átlagos értéke eléri a 400 ezer forintot. Az elmúlt hónapban tapasztalt ítéletidő pedig egyre gyakoribb.

A jelenlegi helyzet fényében különösen meglepőnek tűnhetnek a biztosítás nélküli otthonokra vonatkozó adatok. Magyarországon a károsultak 40%-ának nincs biztosítva az otthona, pedig ez ma már - köszönhetően az online biztosítási szolgáltatók által teremtett versenynek is - a korábbiaknál jelentősen kedvezőbb áron, egy átlagos lakás esetében már havi 1700-1800 forintért mindenki számára elérhető lenne. Ez az összeg azonban, még mindig csak a töredéke a vihar által okozott anyagi károknak.

PC BLOGGER & PODCASTER
Összkép  |  2026. november 7. 19:30
Meglepő a kép, ha időbeli és nemzetközi összehasonlításban nézzük a fontos makromutatókat. Milyen is...
Holdblog  |  2026. november 7. 07:00
Emelkednek a hozamok a világban. Nem ímmel-ámmal, hanem rendesen, mintha nem lenne holnap. Az okokka...
KonyhaKontrolling  |  2026. november 6. 07:45
Eltelt már pár hét a vagyonadó bejelentése óta, és engem őszintén meglepett, hogy milyen társadalmi...
Kasza Elliott-tal  |  2026. november 5. 14:31
Lett új cégem, és egy meglévő mellé is vettem még részvényeket is. Volt olyan cégem, ami emelte az o...
NAPTÁR
Tovább
2026. november 9. hétfő
Tivadar
46. hét
November 9.
Feltalálók napja
KONFERENCIA
Tovább
AI & Digital Transformation 2026
AI-forradalom és agentic AI trend. November 26.
Deep Tech 2026
Technológia. Tudomány. Üzlet. November 18.
Vállalkozói Klub 2026
Új korszak, új lehetőségek. Ingyenes regisztráció!
HR (R)EVOLUTION 2026
Az ősz kiemelt HR rendezvénye november 17-én.
EZT OLVASTAD MÁR?